Mérgez az Ebola Cola

Az Emil.Rulez! lassan egy évnyi hallgatás után új számot öklendezett az éteri internet terepére. Bár ne tette volna…

Már megint, elcsépelten, hogy lecsépeljem: ismételten feltaláltuk a csattogós szárnyú falepkét. Mi eleddig csak a balról jobbrát ismerte, most már a jobbra átreppenés sem szokatlan tőle – természetesen pártpolitikától függetlenül. S hogy ezt most miért, és hogyan? Internetes zeneletöltés, csak hogy Zazie forogjon a szirmában. Szól a kulcsszó, hangzik refrénben a netes sanzon, süssük el hát még egyszer. És hogy éppen az Emil.Rulez! magyarázza belénk ennek a jó szándékúságát? Gyerekek, inkább koncertezzetek!

Hogy milyen ku-ku-ru-ku-ku-kú
va-va-va-va-va-va ez az élet…

Volt egyszer egy zenekar. Igényes zene, mámoros dallam, fülbemászó páros, párba mászó fül, s még a hangzat sem populár. Ők voltak az Emil.Rulez! Sok-sok estén át, táncolva csápoltunk nekik az első sorokban, első sorban azért, mert jók voltak. Másodsorban is. S most egy bő éves hallgatás után kijönnek egy limonádénak sem eladható kólával… Én kérek elnézést. Az angol szöveg a többihez képest – persze, a Hello tourist, mi? – lagymatag, a nevetés csírája sem sarjad bennem, pedig jó lenne, jó lehetne, de ez tőlük szól, s így már mindjárt más. Olyan, mint az előre
meglesett karácsonyi ajándék. Tetszik a farmer, jó is, hogy rábukkantál, menő is leszel vele az iskolában, de mégsem örülsz neki, mikor a szentestén csak a fancsali képed függ egy díszben tükröződve. Na ez is valami ilyesmi. Ráadásul a ráhúzott „támogatva internetes” háttér is annyira mű. Persze, fogjuk rá, hogy mindenki letölti – illegálisan, mert persze -, de az a szám mégsem lesz majd ugyanaz, mint amit azért rajongóként a zenebolt polcáról is leemelnél, hogy a cd lejátszódban bömböltethesd.

Hogyan kerülnek oda a polcra? Csupán egy durva hét… s már sehogy sem, a statisztika ezt mutatja. Meg mellette
azt is, hogy koncertek sincsenek, csak ez a fránya hangzatú, igen tompított Ebola Cola van ledöntve a torkunkon, potom 99 forintért, ami megint nem vicces. Ha már ilyen kevés, akkor miért nem ingyen. S ha nem ingyen, akkor miért nem többért? Eddig megvettem az összes cd-t, belefeccölve ezreket, mert első sorban, ahogy mondtam. Eztán ezt a 99 forintot sem fogom kipengetni, és nem hinném, hogy az a kétszínű százas hiányozna oly nagyon. Leginkább becsapva érzem magam, többet vártam tőletek, mint a klip végi seggrázás, mell-muti és hasonló ultra multi fogások. Ezt talán hagyjuk a „mert megtehetjük” rapperekre, és a kisdobosokat se vonultassuk fel a törpével karöltve. Hogy miért? Miért ne. Szerintem.

10 thoughts on “Mérgez az Ebola Cola

  1. baltazar

    az írás remek, mint mindig, a nóta valóban sok kívánnivalót hagy maga után. színvonala közelíti a filippinó gyerekpopot. és amikor filippinó gyerekpopot írok, tudom, miről beszélek…

  2. Vááá, szeretnék példát a filippinó gyerekpopra. Elég perverznek hangzik ahhoz, hogy érdekeljen.

  3. Az írás végéig nem akartam elolvasni kié ez a korszerű szülemény, csak egy sanda tippet tettem mellé. Jé. Bejött. 😉

  4. Mióta „igényes” az Emil Rulez zenéje? Eddig is kb három hangot tudtak lejátszani…

  5. @cikkíró

    ha támogatni akarod a zenekart, biztos szívesen adnak egy szlaszámot, lehet utalni. ha meg hardcore rajongó vagy, és kell neked audio cd-n, azt is tuti, h megoldják, ha felveszed a kapcsolatot. de amúgy, ha ingyen kell, úgy is meg tudod szerezni. nem értem mi ez a sírás a formátum/ár okán.

    a „támogatva internetes” azért van, mert nem a boltban megvásárlós a tipikus magyar zenehallgató (above lakodalmas pop). a tipikus magyar zenehallgató letölti ingyért. ha te márpedignem, az nagyon szép dolog, biztos a zenekar is büszke rá(d), de a hasonszőröddel sem vagy száznál többen, annyiból meg nem jön ki egy cédé. így a tartalomszolgáltató kifizeti, legyártatja, promótálja, terjeszti, all-in-one, mert neki van módja rá, a hagyományos kiadó már csak egy elmorzsolódott fika a médiagépezetben, ő ilyeneket nem tud, max házal a kis pr-jével, amit vagy leadnak, vagy nem. ha meg ezek alapján azt mondod, h szar felé tart a világ, arról nem az emil rulez tehet.

    (egyébként tökre nem vagyok emilrulezrajongó, de az ilyen rutinszerű nyafogás fárasztó. bár az új szám tényleg szar. csak az írás kisebbrészben szólt erről.)

  6. oizys: szar felé tart a világ, szó se róla, ahogyan véleményem szerint a zenekar is. (most, ez alapján ezzel a szerzeménnyel) mind hangzásban, mind terjesztésben. én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ezt a „csak neten, csak nektek” szöveget úgy kínálják a képünkbe, mintha tényleg lenne valami új a nap alatt. rutinszerű nyafogásba meg pláne nem fogtam, de ez is csak egy vélemény, ahogyan maga a cikk is.

  7. az új a nap alatt az, h az eddigi kiadóktól elszakadás valójában vagy a multiktól kisebbekhez való szakadást, vagy saját szakállra melózást jelentett. utóbbi ugyebár persze nem igazán saját szakáll, mert vélhetőleg nem a radioheadék otthon a gyereknevelés meg a kocsimosás között fogják faragni a website-ot, úgyh megint a garázscéges megoldásnál vagyunk.

    emil rulezéknél az új megoldás az, h konkrétan a tartalomszolgáltató egészen valós forintokat nyomott a kezükbe, h nesztek, ebből csinálhattok zenét. a nagyvilágban kifelé elképzelve mondjuk mintha a The Wired gyártatna egy sci-fi filmet. annyira nem egyértelmű.

  8. szerintem már a hisztis is nagy erőlködés volt.

  9. oizys: nekem nem azzal van gondom, hogy ki honnan szerzi a tőkét a produkcióhoz, mert ez legyen a háttere, oldják meg, mindenki ezt csinálja, a maga szájíze szerint… csupán a felvételnél nem érzem azt a nagy elánt, mindinkább a „van egy kis pénz és felület, nosza rajta” terjeng, – megint csak szerintem.

    wovbagger: a hisztisen is volt néhány elhibázott, amolyan „összedobott, szedett-vedett”, mégis összességében remek lemez.

  10. Ana: sajnos konkrét példával -előadóval- nem tudok szolgálni, csak a maradandó élménnyel.
    TP: ne hagyd magad 😉

Comments are closed.