Jövő hét szerDOWN!

Ez év március 28-án valóra vált egy még csak dédelgetni sem mert álom és sikerált Prágában élőben látni személyes (rock)zenei szocializációm egyik – ha nem „A” – legjelentősebb mérföldkövét, a Down-t. Osztán arc leszakadt az örömtől, amikor kiderült, hogy július 23-án székesfővárosunkba látogatnak. Nem, nem éreztem kidobott pénznek a túra költségeit. Inkább végtelenül hálás vagyok a sorsnak a duplázás esélyéért.

Szinte minden fanatikus elfogult rajongása tárgyával szemben, ami általában két, ellenkező előjelű reakcióban tárgyiasul, gyakran egyszerre. Azaz vagy hímestojásként bánik örökkedvenceivel és szelektív hallásának köszönhetően csak a róluk elzengett ódákat képes felfogni – vö. a bekeretezett fing falra akasztásával –, vagy mert semmi sem elég jó neki az elképzelt ideálhoz képest, a kritikusnál is kritikusabb, savként maró hangvételben, nos, kritizálja őket. Esetemben általában a kettő elegye a tipikus, az is ritkán, mivel elég kevés, körülbelül egy kézen számba vehető tétel marad fenn a feltétel nélküli imádat rostáján. A New Orleans-i rosszéletűek ezek egyikét, valszeg a középső ujjat alkotját. Az az este pedig minden bumfordi bája ellenére, vagy éppen amiatt, hibátlan volt (tessék utánaolvasni pl. óriásiéknál). Pont.

Miért különlegesek a zenekar fellépései annyira, hogy az egyszeri zenebuzik tömegesen vándoroltak a cseh fővárosba, vagy Münchenbe? Méghozzá nem kevesen, hiszen a prágai koncertet nagyobb (no nem sokkal, sztem kb. félpecsányi) helyre kellett áttenni. Nem kis büszkeségünkre a közönség legalább harmada magyar volt. A következő héten, vagy szűk egy hónappal később, a Zdob şi Zdub-bulin, de még pár napja is rámköszöntek turnépólóm láttán a hasonló zarándokutat megjárt, itthoni rajongók.

Szóval egy csipet rocksuli. A kötelező, gyorstalpaló köröket letudva említhetnénk a tagok már nem, vagy még mindig aktív, egykori, vagy jelenlegi, eredeti, eleve legendás formációit – Pantera, Corrosion of Conformity, Crowbar, Eyehategod, Kingdom of Sorrow, Superjoint Ritual, stb. –; vagy hogy mivel projektként indultak, nem állandóan és folyamatosan működtek, jelentettek meg albumokat; valamint hogy emiatt nem hogy az Államokból, de szűk, déli pátriájukból is elvétve mozdultak ki klubbulikra és milyen elmulaszthatatlan alkalom őket élőben látni; esetleg egy (al)műfaj(kör) szélesebb rétegek általi megismertetésének érdemeit méltathatnánk, de erre egyrészt ott a Wiki, másrészt mindez kevés lenne az okok érzékeltetéséhez.

Kevés, mert jelen sorok írója már részesült a kizárólag szuperlatívuszokban leírható tapasztalatban, amely kivívta az „életem legjobb koncertje” jelzőt. Ahogy minden önironikus metálpóz a helyén van, ahogy öt egyenrangú zenésztárs érzi egymást és a nézőiket, ahogy a rock-blues-doom-hardcore-sudge-jazz-stoner-stb. elemeket egybegyúrva játszanak és kihallod játékukból a hátterüket, de mégis valami újat és egyedit nyújtanak neked.

Ha számít valamit a játékosság, a hobbijellegből megmaradt öröm, őszinteség, hitelesség és közvetlenség, ami a színpadról árad, akkor bizony ezt az eseményt látni és hallani kell, minden pillanatát magadba szívni és elraktározni jó mélyen agyba, szívbe, lélekbe, zsigerbe, bárhova, ahonnan előhívható „azokon” a napokon.

Elég erős besózást érzek a hátsómban, amit a csehországi élmény többszörösére erősít. A szombat éjszakai autós hazabumlizást tarkító, Brno melletti, teszkós nagybevásárlás eredményeként csupán azért nem tíz „láda” seritalt pakoltunk be rolo csomagtartójába, mert egyikünk nem 2 x 10 üveget tartalmazó papírdobozt választott és az övéi így „csak” 18-an voltak. Mindezt azt érzékeltetendő osztom meg az olvasókkal, mennyire nem voltam akkor friss. Hajnali 7-kor estem ágyba, 10-kor már gépnél ültem és bevallom, meglett férfiember létemre (öröm)könnyeimet bőven ontva néztem az együttes klipjeit és hallgattam végig három albumukat; illetve nyugtatgattam a kedvest, hogy nem, nincsen semmi baj, ne aggódjon, egyszerűen boldog vagyok..

Fentieken túl nem akarom ismételni abszinth Nick Cave-írását, hogy miért kötelező eljönni július 23-án a Petőfi Csarnokba. Legyen elég annyi, hogy aki kicsit is vonzódik a gitárzenékhez, vagy nyitottnak érzi magát egy KURVA JÓ ÉS RITKÁN LÁTHATÓ* együttes zúzására, annak ott a helye. Az pedig külön öröm számomra, hogy a honi erők képviseletében a két előzenekarként az egyaránt kiváló VL45 és Stereochrist vezetik fel a „mennybemenetelt”.

*Nem kenyerem a nagybetűk használata, de ezúttal muszáj volt, elnézést.