beszámoló: balaton sound vol.2 @ zamárdi, 08-07-10/11/12/13

a sziget kft és tsai a balaton sounddal nem titkoltan egy új réteget kívánt megcélozni: csórikámék helyett a jóval fizetőképesebb középosztályt. így jött a képbe balaton parti föveny, a sushi bár, az ilyen-olyan teraszok, playboy nyulak, thai masszázs, no meg az elektronikus zene orrba-szájba. a derék (gazdasági szempontból meg egyenesen kitűnő) kezdeményezést a hiányos infrastruktúra és az ehhez idomuló látogatói hozzáállás azonban pillanatok alatt bombázta szét. a megcélzott színvonal köddé vált.

végül is elmondható, hogy a balaton sound aligha különböztethető meg a szigettől vagy a volttól: nagy a por, tornyokban áll a szemét, a wc-ket használni életveszélyes, a hangosítás vacak, a kaják nehezen minősíthetők (mármint állagban, egyébként kurva finomak és legalább annyira egészségtelenek), a közönség pedig hentereg, de legalább élvezi.

már amikor lehet. viharjelzés esetén ugyanis nincs B-terv, az egész feszkó lebénul: a szolgáltatók fedezékbe vonulnak, a sátrakat lezárják (tudod, fémszerkezet, gyúlékony ponyva), egyedül a nagyszínpad üzemel tovább (az ott fellépőket nyugodtan agyonvághatja a villám), de ott is csak este hattól van élet.

azért vannak különbségek. a program például közel se annyira diverzifikált, mint a szigeten – ebből mondjuk, nem is csináltak titkot -, ugyanakkor a dj-k mintha összebeszéltek volna: ha az egyik helyen electro house megy, akkor legalább három egyéb helyszínen is azt pörgetnek. ugyanakkor a balaton sound az utóbbbi évek egyik leghájpoltabb rendezvénye – a szervezők örvendezhetnek, a látogatók már kevésbé, ugyanis a limitált (20.000 kopf) férőhelyes happeningre pillanatok alatt elkelnek a jegyek, a kufárok vagyonokat keresnek, főleg a külföldieken, akiktől 100e ft feletti árat is elkérhetnek az amúgy 20e ft-ot kóstáló belépőért. jövőre valószínűleg megemelik a placc befogadóképességét (de nem a területét) és/vagy a jegyárakat. a szervezők ismételten csak nyerhetnek.

és mi a helyzet azokkal, akik bejutottak? ha nem vársz csodát, akkor simán jól érezheted magad. a rendezvény fő támogatója a heineken, ami igazán üdítő ser a sopronival szemben (elnézést, de nem a kozmopolita beszél belőlem, hanem a torkom), ugyanakkor szélesebbre kell nyitni a pénztárcát (a dobozos kiszerelés 550 ft). a preferált és ennek megfelelően túlzsúfolt helyszínek mellett akad egy-két „gerillaplacc” is (ilyen volt a café diszkosz), ahol nagyokat lehet mulatni laza közegben, s ha unod a banánt (vagy megy a majré a közelgő, ám soha meg nem érkező vihar miatt), akkor hentereghetsz a parton, mert az tényleg csodaszép. és nem fognak kinézni, hisz a balatoun sound is csak egy alternatív sziget, csupán punkok helyett kigyúrt kopaszok és csiniruhás jányok fekszenek a porban.

fülelés

sok látógatóval ellentétben engem mindig is a fellépők vonzottak (vagy tartottak távol) az ilyen megmozdulásoktól. ez most sem volt másképp, s a felhozatal előlegesen sokat ígért. az ígéretből aztán nem sok minden vált történéssé, de az a kevés legalább mély nyomot hagyott.

a goldfrapp a legnagyobb hőségben lépett színpadra, alison meg is jegyezte, hogy mindjárt elolvad. a zenéjük is olyan, mint a kókadozó vanília fagyi: gyorsan betolod, mielőtt foltot hagy. lájtos, lötyögős pop, elkalandozó figyelem.

a quimby-ről nekem a dél-szláv örömködés ugrott be, az pedig nem az én műfajom, sokat néztem az órám. DE aztán megjött a massive attack, akiket utoljára a hírhedt szigetes fellépésen volt alkalmam elkapni (tudod, ahol kevesebb, mint egy órát játszottak, jókora késéssel megelőlegezve), s ha nem lett volna csúnyán elkalibrálva a hang (ó igen, már megint), akkor talán életem egyik legjobbját élhettem volna meg. massive-ék masszív (bocs) 110 percet töltöttek a színpadon, kétszer is visszatapsolódtak, s összesen tíz fős jelenésükkel beleadtak apait-anyait abba a szánerbe, amit tulajdonképpen ők találtak ki. slágerek – ha lehet ilyet mondani – mellett számos dal szólt a hamarosan bekövetkező új albumról (előjáróban: jó lesz) a visual politikus és néhol magyar volt (ékezetes betűk nélkül), a közönség pedig értő, mert hát ezek a profik gyorsan kinevelték valamennyi jelenlevőt.

richie hawtin elmaradt (amúgy is fél háromkor kezdett volna), szóval ráálltunk a második napra. a gentleman hihetetlenül sok embert vonzott és mozgatott meg, de nem engem (amúgy is a végére futottunk csak be); a b-52s-t fél óra után hagytuk magára, mivel ugyanolyanok, mint húsz évvel ezelőtt: szarok. sikongatás, magyarázás, ad-hoc danolászás, s olyan témák, melyekről zenészeinknek sincs fingjuk (hogy kell mondani azt, hogy mezopotámia?). gondolom, a visszatpasra hagyhatott love shack nagyot szólt.

a fentiekben már magasztalt café diszkoszban melegítettünk a booka shade-re, amely fél 1-re volt meghírdetve a samsung arénába. a helyről egy jó és egy rossz dolog mondható: a szellőzés korrekt, nem folyik az izzadság a plafonról és nem újrahasznosított széndioxidot lélegzel be; ugyanakkor a hangosítás borzasztó (ne, már megint?!). a dj pöli által prünytögtetett elképesztően monoton technocsökevényből csak vmi visszhangosított tüff-tüff jutott el az aréna közepéig(!), melyet a helyszínen megjelent sok robot tanácstalan lötyögéssel hálált meg. a booka shade-nek még 1-kor sem volt nyoma, mi meg állva szunyókáltunk, így menekülőre fogtuk a dolgot.

harmadik nap jött a viharpara (előtte a szénné égés a balaton partján, de ez itt off) és a fentiekben ecsetelt lezárások. állatólag a jegyüzérkedés is csődött mondott: a tegnap még 20-30e-ért menő napijegyeket ma már 5e-ért sem lehetett elpasszolni. mi is majdnem hazacuccoltunk, de aztán erőt vett rajtunk a kíváncsiság, s bevetettük magunkat a helyszínre. a vihar végül elmaradt, az égés ellenben megismétlődött.

no nem a zagarral. balázs bandájával nem volt semmi gond. szertelen, sokat markoló elektronikus popzene zsánerpukkasztó megoldásokkal, az énekesnél sokkal ütősebb töltelékszámokkal, valamint egy slágerrel, ami csak refrénből áll. 🙂 pattogás encore.

fatboy slim viszont égő volt. maximálisan annak éreztem. norman cook hihetetlenül nagy zenész, ő is feltalált egy zenei stílust, hatszáz néven publikált muzsikát, s régebb óta foglalkozik zenével, mint én a lélegzéssel. ugyanakkor nem túl jó dj. és ezt ő is tudja, mégis képes hülyét csinálni többek között abból a 10-15e emberből, aki tegnap este összejött meghallgatni őt. szar zenéket (2-3 éves nyári slágereket) „kever” (értsd: egyik pillanatban mgé ez szól, a másikban már az), electro house és francia electro, meg színtiszta house között pörög, s közben a színpadon marháskodik. van rá ideje. sőt, annyira a hallgatóság képébe dörgöli az overhájpoltságát, hogy a szett közben lemegy a színpadról, lábát lógatja a széléről, neonszínű kapásjelzőket dug a szájába, feje fölött pörgeti fülhallgatóját, egyszóval mindent csinál, csak a dolgát nem. és ezzel milliókat tesz zsebre. háromnegyed óráig bírtuk a hülyítést, aztán egyenesen hazajöttünk.