Ajajaj! Előre tudom, ha most megint idakanyarintok egy hiteles élménybeszámolót, akkor újra hallgathatom, hogy mennyire tipikusan önmagát ismétlő dolog az, amibe állandólag belefutok, hogy az életben nem nő már be a fejem lágya, hogy hiába nekem száz vagy akár ezer tapasztalat, ha ezekből soha, de soha nem tanulok…
Leszarom, Sziget van, rock’n’roll!
Lágy farvizeken eveztem délben. Arra ébredtem, hogy körülöttem mindenki valamit tereget a napra és szárogatja nedvességet kapott gönceit, én meg szemtelenül szárazon, mert még soha nem volt ilyen esőbíró sátram, nesze nekem egyrétegű tesco-cucc helyett az akciós Quechua – szebb is, jobb is, egy élmény benne, kit beinvitálok, bárki megláthatja.
Nagy zaba, forró tus, puha ágyikó, karosszékből blogolás – még gyorsan hazaszaladtam ezekért. Aztán vissza Szigetre, néhány nagyon ígéretesnek tűnő programért, amelyekkel elviekben úgy vagyok, hogy ha egyszerre több minden is érdekel, akkor azokat piorizálom, amelyek megtekintése normál bulinapokon klasszis kvalitásai miatt eleve esélytelen.
Így szépen felállított kis tervem a The Hives –> Akela –> Transe Express –> Emilie Simon –> Hooverphonic –> Zagar and The Underground Divas egész éjszakás nyúlvány, melyből nagyságrendileg 7%-os eredményt könyvelhettem a végén el, miként most gyenge voltam, engedtem a csábításnak, avagy magával sodortak a történések.
Mert amikor a 3 homokbuckával kicsinosított (a barmok szét se tolták azokat, hogy feligya a vizet) nagyszínpad előtti hatalmas dagonyához értem, már javában a Kispál és a Borz melegített. De valami fantasztikus népi vonós szekcióval kiegészülve, melynek okán földbe sárba gyökerezett a lábam, s csak néztem, néztem és néztem.
Amíg egy kollegám reám nem jelzett, hogy szívesen meghívna az E-Klub kocsmánál egy sörre. Nosza rajta, az csak pár lépés hátra; s ha már így, egy másik közös gyári munkás társunkat is odarendeltem, kiről olyan információim voltak, hogy szintén kinn tekereg barátnőjével céltalan a Szigeten. Hohohohó! Persze, hogy ebből nem egy, nem kettő, nem három sör lett.
Kispál végeztével ők a Hobót tűzték ki megvalósítandó tervnek, gondoltam, na jó, legalább odáig elkísérem őket, időmbe még bőven belefér, főként ha a Krisna-sátorban (tavaly kötelező program volt) is ugrálunk menet közben egyet. Természetesen minden műveletünk csak egy szikrányit húzódott el, ahogy egyre mélyebben folytunk bele a nem túl rózsás munkahelyi jövőnket taglaló esélylatolgatásokba, fizetésemelés vagy végkielégítés, más opció nincs, ez a jelen, néhány héten belül ezt mindegyikünk megtudja.
No de prózai mélységekből térjünk vissza az ábrándos költészetbe, javasoltam, úgy menjünk innen bármi további programra, hogy előbb megnézzük a napi Tibi-ciciket! Vizes póló verseny 2007 Sziget, rulez!
Talán mondanom sem kell, hogy mire odaértünk, a Táncdalfesztivál sátorból már kicsordult a tömeg. És még mindig, folyamatosan küzdötték be magukat az emberek, s ha egy említésnyi különbséget észrevetethetek, akkor a csajok még sokkal erőszakosabban, mint azt sóvárgó férfitársaim, őrület!
Késlekedésünk okán lábujjhegyről már csak a legjobb 4 meccsét nézhettük meg! „Menjen vagy maradjon?” vezényelte le kieséses alapon az Animal Cannibals a döntőket, mire a felhergelt összegyűltek a hangosabbnak van igaza ősi jog alapján ítéletet hozott, és egyúttal azt skandálta:”pólót le!”
A szebb nyert.
Míg a többiek úgy döntöttek tovább állnak, én bátorkodtam egyedül megkockáztatni a maradást a retro-fanatizált tömegben, akik már egyre türelmetlenebbül várták személyes hősüket, „All in” Korda Györgyöt és Balázs Klárit.
Mert ezen estére sikerült összeverbuválni egy igazán hálás közönséget. A fejek fölött szépen sorban táblák jelentek meg, rajtuk olyan feliratok, mint „Korda forever„, „Gyuri Király„, s ha meghatódásukhoz még ez sem lett volna elég, minden dalok között felharsant nekik a „nagyszínpad, nagyszínpad” ősi rigmus.
Huhh. Brutális volt, ahogy nem csak saját, de még innen-onnan kölcsönvett slágerek (Titanic, Nem vagyok Bond…) szakadatlan jöttek, hogy szinte már a Paff a bűvös sárkányt vártam, vagy inkább éreztem, ha nem jutok azonnal folyadékhoz, annyira ütős volt a meleg.
Meg is kérdeztem a mellettem álldogáló (éppen barátnőjétől egyedül hagyott) igen helyes kicsi leányt, hogy ő hogy van ezzel? Mit szólna, ha meghívnám egy bármire, amivel nem csak szomját csillapíthatná, de juthatna egy kicsivel több lélegzethez?
Hmm. Mikor ezt kimondtam, egy pillanatra már meg is bántam, hiszen ezzel a szöveggel pont eredetiségem adtam fel, s használtam egy minimum 100 éves klisét arra, hogy „hello bébi, tetszel”.
És akkor mi van? Kérdezhetik az eredmény orientáltak! És akkor semmi! Válaszolhatom most már rá, mert egy cseppnyi bizonytalankodás után kijött velem inni, és akkor elkezdtünk beszélgetni.
Kedves, értelmes, jó humorú, nyitott kis szépség. A maga (fejre vigyázz!) 18 életévével is érződött rajta már némi Sziget-rutin, kb. úgy szokott mászkálni ő is egyik helyről a másikra, mint én, mintha csak kergetnék, mert ugye itt mint tudjuk, az a hátrány, ami az előny: a bőség.
Aztán valamiképp úgy adódott, hogy Korda Gyuriék után is képes voltam, és még megörökeltem magam mellett. Együtt mentünk Mester Tamás koncertre, aztán potya VIP kártyáinkkal a Zöld Pardon Szeparé részbe, majd hogy a tervből sikeres 7% kijöjjön valahogy, a Wan2 színpadi Zagar végére.
Itt a zene szárnyán ringatózva megcsókoltam, és ő engedte…
Gondoltam, most már nem hagyjuk abba, miénk ez az este, uccu tovább vicces esernyője alatt (mert az eső folymatosan esett) valami táncos partit keresve nagy karikát tettünk, minden létező helyre benézve, mikor hajnali 4 tájékán előkerült a barátnőtől való hazamenős függősége, és én majdnem a bejáratig (sátram menedékét nem felajánlva, mert mégis csak) kikísértem.
Telefonszáma elmentve.
A Mokka Cukából kifelé az egyetlen száraz csapáson még egy mutatós külföldi leánnyal szembe ütköztem. Derekam megfogta, lenyűgözni valóan nézett, majd köztünk a következő párbeszéd hangzott el (ő kezdte):
– Hello.
– Hello.
– What’s up?
– Nothing.
Aztán kikerültük egymást, és hiába a hihetetlen magasan szálló labda, még utána sem néztem – ezt diktálta becsületem. Nyugovóra tértem.