Harmadik szigetnapunk
zökkenőmentesen indul. Csapatunk Eman Resuval megerősítve közelíti meg a
Nagyszínpadot, ahol Gogol Bordello koncertjét kívánjuk tanulmányozni. Kicsit
késve érünk csak oda, mozgásunkat ugyanis tetemes embertömeg lassítja. Bordellora elég sokan kíváncsiak, de a tömeg nem zsúfolódik össze – kényelmesen elérjük szokásos keverő melletti figyelőhelyünket, és el is lehet férni normálisan. Nagybetűs hőség
van, amit csak tetéz a vele együtt járó fülledtség. Az embereket azonban sem
ez, sem pedig a tökéletestől messze lévő keverés nem zavarja, ugrálnak,
táncolnak, és örülnek a ténynek, hogy itt vannak. Ez az érzés minket is
hatalmába kerít, nem telik bele pár perc, és együtt mozgunk a tömeggel. Fönn a
színpadon pedig őrület. Bordello társulata a koncert közepéig egyetlen percre
sem áll meg, dinamizmusuktól égnek áll a hajam. Gogol és a harmónikás ember az
előadás kétharmadánál kicsit hülyéskedik nekünk, de aztán húzzák tovább a
jóféle talpalávalót. A ska lazaságát párosítják a punk erejével, és még jól is
áll nekik. Aztán vége. Élmény volt.
Várunk, míg kicsit oszlik a
tömeg, és mivel a Skatalitesig még tengernyi időnk van, egy kis Laurent Garnier
nem árthat. Közben előkerül Badbone és Taka, utóbbi pajtásunkról kiderül, hogy
tőlünk nem messze hallgatta végig a Bordellot. Eman azonban úgy dönt, hogy
bungee jumpinggal tesz koronát pénteki napjára, és elindul a daru irányában.
Követjük, és a darunál megbeszéljük, hogy megnézzük az ugrását. Míg sorban áll,
mi leülünk, sört iszunk, beszélgetünk. Később Borissza és testvérem sétálnak
egyet, az út során talált sátorban Tibi csokis és táncos képek születnek meg.
Majd lassan Eman következik. Felemelkedik vele a gondola, és ő pedig jó nagyot
ugrik. Szépen leng, miközben leeresztik. Aztán már vele beszélünk, Eman pedig
kipirult arccal mesél nekünk. Sörökkel felvértezve elsétálunk a Világzene irányába.
A Világzenén szépen gyűlnek a Skatalitesre várók. Eman elmegy Badbone-ért, mi pedig a keverő mellett ütünk
tanyát. Amikor első alkalommal láttuk őket, fantasztikus hangulatot varázsoltak
maguk és a színpad köré. Rövidesen kiderül, hogy ez idén sincs másként. Az
öregurakból árad a zene, így mindenki táncol. Ska ska ska! Élőben halljuk
többek között a James Bond Theme-t, a Guns of Navarone-t, és még számtalan
tökéletes nótát. Örömzenéjüket végigtáncolja a nagyérdemű. Még az időközben
felbukkanó Critique is rázza. Fájó szívvel búcsúzunk el tőlük, de őket
megnézném harmadszorra is. Mondjuk jövőre, ha lehet kérnem.
A koncert végeztével Crit és Eman egyik irányba el, mi
pedig még várunk, hogy visszaindulhassunk a Nagyszínpadhoz a hátsó úton. Utunk
során csatlakozik hozzánk Ricsi, én pedig az út vége előtt kicsivel elveszek.
Egyik pillanatban még mögöttem van a társaság, aztán a másikban már sehol.
Lassítok, nézelődök balra-jobbra, hátha ők is ezt teszik, utána viszont
továbbindulok, végül is tudom, hogy hova mennek. A Népszabinál Weiddel botlunk
egymásba, és közösen keressük meg Borisszáékat. A Madness kezdete előtt 2
perccel sikerül megtalálnunk őket. És bár eddig sem unatkoztunk, koncertjükkel
felteszik a koronát nem csak a pénteki, hanem az első három nap fejére is.
Elcsépelt vagy sem, ez egy nagy házibuli volt. Tánc közben eszembe jutnak
nyolcvanas évekbeli klipjeik, meg hogy mennyit röhögtünk rajtunk tesómmal
gyerekkorunkban. Illetve az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egy Madness
koncerten ilyen jól fogom magam érezni valaha is. Tetszett, hogy az előadás gerincét nem a mindenki
által ismert slágerekre alapozták, hanem azokat csak
meg-megvillantották: „Mi ilyet is tudunk. Ha akarunk…”. Így is kapunk tőlük Baggy Trousers-t, Our House-t és It Must
Be Love-ot az arcunkba jól. Skat csempésznek a poptól kezdve a new waveig
mindenbe, de közben félelmetesen lazák. Mese nincs, táncol mindenki. Nem is
fényképezek egyet sem.
Amíg a tömeg oszlik a Madness
után, kitaláljuk, hogy megnézzük, mi újság a Wan2 háza táján. Elbaktatunk a
dombig, és pihizünk egyet, közben a nap koncertjeit méltatjuk. Cassius kezd
közben a sátorban, technodiszkójuk az elején viselhető, később már zavaró fülünknek. Összekászálódunk, és taxi után indulunk. Amiről a doszt előtt
álló végeláthatatlan sor láttan lemondunk jól – semmi baj, a HÉV pont
csatlakozóban. Kigyalogolunk Kaszásig, közben csöpög, esik, majd zuhogni kezd.
Otthon a HÉVtől a házig elázunk, de legalább pár perc alatt fedél alatt
vagyunk. A szombati The Hives koncertre gondolva gyorsan elteszem magamat
holnapig.