Vasárnapi hiphop a tó alatt: a Funkdoobiest Budapesten

A készülő új lemez promóciós turnéjának befejező állomásaként Budapesten lépett fel a Funkdoobiest. A Los Angelesi joviális, ám lelkes apukák triója rendesen megmozgatta a szép számban jelenlévő rajongókat, de a percre pontosan egy órás műsor után sokakban joggal maradhatott némi hiányérzet. Ez az érzés pedig annak is köszönhető talán, hogy bár hiába mentek le a …

Születésnapi meglepetés: P.U.F.

Tegnap a Pál Utcai Fiúk 25 éves jubileumi és lemezbemutató koncertjén minden az előzetesen elvárt forgatókönyv mentén zajlott, de jócskán akadtak azért meglepetések is amit ezúttal az ünnepelt nyújtott át a nagyérdeműnek… Az előzenekarokról jó szokásomhoz híven sikerült félig-meddig tudatosan lecsúszni, de az a pár perc audió-vizuális élmény amit sikerült abszolválnom az egyik produkcióból rövid úton meggyőzött, hogy …

Soknevű együttes a tetőn

Kanada messze van és állítólag hidegből is több jutott nekik, mint nekünk. Október 15-én viszont a messzi országból a Corvintetőre látogat a The Silver Mt. Zion Memorial Orchestra and Tra-La-La Band with Choir, akik hosszú névvel és ehhez illő hosszú számcímekkel rendelkeznek. A kollektívát Efrim Menuck, a post-rock egyik úttörőjének tartott montreali Godspeed You! Black …

Pelikán ügyirat

Miután a múlt hét keddi főfellépő nevéről beugró összes – azaz második – kulturális utalást kiszerencsétlenkedtük magunkból címként, annak érzékeltetéseképpen, hogyan érzünk az este eseményeivel kapcsolatban, csupán egy ennél is elvetemültebb idézetferdítést követnénk el: már egy hete csak a metálra gondolok, mindig, meg-megállva. A pontatlanul időzített érkezés következtében szeptember 30-án este az A38-on kimaradt az …

Fidelio

Végre, végre elérkezett a Nagy Nap, és mehettem életem első élő Fideliójára. A premier utáni második előadást láttam, és azt kell mondanom, hogy minden szempontból nagyon szép élményben volt részem. Először is a zene, hát az csodálatos. Az utóbbi hetekben gyors egymásutánban hallottam két punnyadt Toscát meg egy hőbőrgő Bánk bánt és már arra gondoltam, …

Van még magyar hiphop: Dipa (DSP)

Az egyik leginkább elismert hazai, friss (mondhatnánk azt is, hogy „feltörekvő”) hiphop csapatot mutatjuk be, konkrétan a DSP-t. Dipa, Bom és DJ Gerysson triója meghódította a magyarországi hiphopszerető arcokat Hegyeshalomtól Záhonyig. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a csapat egyik tagjával, Dipával. Az első, Telepszemle című EP előtt nem nagyon lehetett rólatok tudni semmit. Hogyan alakult a …