Február 23-án ismét visszatér az A38 Hajó fedélzetére Scott Kelly, aki Steve Von Tillhez hasonlóan már akusztikusan hangszerelt szólódalaival is bizonyított már a hazai Neurosis-rajongóknak. A The Ghost Forgiven In My Heart lemezbemutatóján pedig az anyazenekar billentyűse, Noah Landis, valamint Greg Dale kíséri majd a Neurosis alapítóját élőben, ahogy a lemezen is. „Nem tudom, miért …
Kategória: A38
Várható volt, nem lepett meg senkit. 2012-ben lefagyasztották magukat az Akváriumban, azóta meg semmi hír nem volt az ESB háza tájáról. Az utolsó összeállás hírére viszont megmozdult a rajongótábor. Kisebb tülekedés, lökdösődés volt a jegyekért a közszolgálatinak is tekinthető közösségi hálón, mert többen akartunk ott lenni a hajón, mint ahányan beférhetünk volna. Szürreális pszichedelikus pop, …
Napokon belül véget ér a 2003-ban megnyitott budapesti független kulturális központ, az A38 Hajó tizedik, jubileumi éve. A zárás az egész évehez méltó módon látványos lesz, ugyanis előreláthatóan január 4-én a hajótestet elszállítják jelenlegi helyéről, hogy egy hónapon keresztül hűlt helye legyen a Petőfi híd budai hídfőjénél. Most esedékes ugyanis a tízévenként kötelezően megtartandó parti …
30 éves és nem poros, mi az? Nem hagyjuk a megfejtést a hajtás utána, itt eláruljuk, a KFT és a Fodrász/Üzenet a liftből lemez. Mert tegnap lemezbemutató koncerten járunk. Igen, lemezbemutató volt, ráadásul egy 30 éves lemez bemutatója. A számokat a lemezen található sorrendben játszották, így megtudhattuk, milyen kegyetlen a szerelem ha egy állatkerben aki …
Déli szomszédjaink két különös zenei produkcióban adnak választ arra, hogy mi történt velük s a világgal az utóbbi két-három évtizedben. A nemzetközi elismerések egész sorát kivívott produkciók a káosz, az öröm, a fogyasztói társadalom, a humor és az örök túlélés gondolatait fűzik különös performansz-szerű koncertté és előadássá. Talált zenék, népzenék, jazz, szabad improvizáció és a …
Ha kedd, akkor Random Trip az A38 Hajón. Budapest legjobb és leglazább élőzenés klubestje hétről hétre tolja a hajón műfajokon átívelő, jazzből-popból-hiphopból-funkból-rockból összegyúrt improvizatív koncert-bulijait, válogatott vendégekkel és garantált telt házzal. A sors különös véletlenje folytán 2013 szilvesztere éppen keddre esik – logikus tehát, hogy a Random Trip nagyszabású újévi koncertsorozattal búcsúztatja a régi és …