Zola Jesus, az orosz származású amerikai művésznő nem először látogat majd el hazánkba idén márciusban. Korábbi nagysikerű koncertjei után most ötödik, tavaly októberben megjelent lemezét hozza el az A38ra Zola Jesus, melynek címe Taiga. .Bár Zola Jesus (aki, igen, egyfajta lázadásként, Jézus Krisztuséból és Émile Zoláéból gyúrta össze saját művésznevét) rengeteg és meglehetősen sokféle hatásra …
Kategória: A38

A kortárs amerikai gitáros-dalszerző mozgalom egyik legnagyobb reménysége a chicagói Ryley Walker, aki idén jelentette meg második lemezét. Ha két szóval kell jellemeznünk, annyit mondunk: Van Morrison. Hetvenesévek-fíling, jazz, folk, bluesrock és ezernyi minden keveredik Ryley Walker fantasztikus gitárjátékában és énekében.
Január 16-án, Budapesten, az A38 Hajón hosszú évek után újra színpadra lép a Sexepil, mely 19 év után új, angol nyelvű lemezt adott ki! A zenekar, melyet rendszeresen játszott a Music Television, mely a Nirvana producerének stúdiójában dolgozott a kilencvenes években, a zenekar, mely turnézott Björkkel és számos koncertet adott Amerikában is, most régi, de …
Az A38 Hajón pár éve, karrierjének hajnalán fellépett Elektro Guzzi a kortárs technó egyik legkurrensebb formációja. A dob-gitár-basszusgitár felállású trió nagy trükkje, hogy gyönyörű, okos és magával ragadó minimáltechnót játszik – teljesen analóg hangszerparkkal, számítógép és kütyük nélkül, mindössze néhány alapeffekttel. Sötéten ragyogó, fortyogó, bugyborékoló, élő produkció – ez az Elektro Guzzi, ami a nyáron …
Mélanie Pain zenéje olyan igazi kártyázós, lábtörlő behúzós, kandallós (persze a valóságban konvektoros, távfűtéses) csak Te és Ő hangulat. Angol ütemek, könnyed franciás dallamok, kis manír, lassú popsanzon megidézve a 80-as évek Casio hangzását. A közönséget elnézve két csoportot lehetett megkülönböztetni: ki már hancúrozott Kenyeres Melánia muzsikájára és aki még nem, de ennek reményében hozta …
A Nouvelle Vague bűbájos énekesnője, Mélanie Pain tavaly már tartott egy elsöprő sikerű koncertet, és most visszatér, hogy saját zenekarával adott koncertje mellett régi barátaival, azaz a Budapest Bár zenekarral és a Quimby-frontember Kiss Tibivel is fellépjen az A38 Hajón. Igazi karácsony előtti különlegesség, ahogyan Magyarországon még nem láttuk-hallottuk se Mélanie Paint, se a Budapest …