Július 27-én, vasárnap este lépett fel először hazánkban szólóban The Alchemist. A legendásnak számító hip-hop producerre és előadóra sokan voltak kiváncsiak, de érzésre mégis olyan volt, mintha mégsem ő lett volna az est főszereplője.

Őszintén szólva, eleinte kisebb lelkesedéssel fogadtuk az eseményt, mivel előzetes utánajárásaink után sem volt világos, hogy milyen előadásra számíthatunk The Alchemist-től. Végül döntött a név és az örökség, így egy legalább olyan bizonytalan időben indultunk el, mint ami a koncertre indulásunkat szülte.
Végül kiderült, hogy nem lesz vihar, így jókedvvel, izgalommal, egy majd félórás beléptetéssel, de megérkeztünk a Parkba, így lecsúszva a Jazzbois-ról, de viszonylag könnyedén előrementünk a tömegben, mire a Wavy kollektívája mikrofont ragadott volna.

A srácokkal való találkozás legutóbbi emlékéhez 2 évet kell visszapörgetni a 2023-mas La Boum fesztiválhoz, azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán – jobban mondva, hullám, amit ők nagyon jól meglovagoltak: önálló koncertek sora, fesztivál fellépések, országos turné, 3 album, többszázezres lejátszások. De elég lenne csak kiemelni a crew 2 húzónevét (FRANKO és Co Lee), akik önálló karrierjük felfuttatása mellett a csapat oszlopos tagjai maradtak.
A koncerten – sajnos csak – egy órát játszottak, de bőven jutott idő a legismertebb trackekre (így pl. a Ravatal, a Cinege, a Karzat vagy a Szobor) és még számos közreműködőkre is, többek közt Beton.Hofi, Glsch, gyuris vagy Gege személyeiben.

Óra pontossággal jött a váltás és megjelent The Alchemist a színpadon és belekezdett egy másfél órás szettbe, amire nincs olyan műfajszerető, aki ne bólogatott volna hevesen. Több szempontból is formabontó élmény volt ez számunkra. Egyrészt, mert többnyire olyan koncerteken voltunk eddig, ahol az ilyen jellegű szettek általában warmupként szoktak megjelenni. Másrészt, hogy ottlétünket nem néhány kedvelt szám az előadótól, hanem gyakorlatilag a műfaj iránti szeretet, illetve a fellépő munkássága előtti tisztelet és elismerés vezérelte.

Ezek ellenére vagy ezek mellett, igazán erős számokkal pakolta tele szettet, a producer többször is kiemelte a magyar supportot, próbálta bevonni a közönséget és minden átkeverésnél érződött a zene iránti alázat és a szenvedély. Ezt pedig a közönség abszolút meghálálta, jó hangulat volt a kűzdőtéren.
Alchemist után, de még DJ GYöReMiX! levezetése előtt amúgy egy baromi látványos audiovizuális showt mutatott be a Park, így ha mentek valamilyen koncertre, mindenképp várjátok meg annak végét.

Nem tudom, mennyire illik ilyet leírni, de nem tagadom, hogy az este folyamán nagyobb nyomot hagyott bennem a Wavy produkciója és az volt az érzésem, hogy a közönség többsége a srácok miatt jött ki elsősorban. A kb. feléig duzzadt közönségben nagyrészt fiatalokkal találkoztunk, akik vagy Wavy-merchben vagy hasonló stílusban jelentek meg, mint a tagok. Mindenesetre, örvendetes, hogy a hazai hip-hop élet annyira pörög, hogy egy év elteltével DJ Premier után a műfaj egy másik jelentős alkotóját láthattuk Budapesten.