2015 nem feltétlenül fog a „jó évként” bevonulni az emberiség történetébe. Lássuk be, történt idén rengeteg szar dolog, a menekültkrízistől a Bataclanig rengeteg olyan esemény jut az ember eszébe, amitől inkább lapozna minél előbb egyet a történelem nagy könyvén, remélve, hogy a következő oldalra szebb dolgokat sikerül felirkálni. Ha viszont elrugaszkodunk a nagy szavak és filozófiai fejtegetések mocsaras, ingoványos talajáról, és pillantásunkat az év zenei vonatkozású „teljesítményére” vetjük, akkor kertelés nélkül rá kell, hogy vágjuk: bika egy erős év volt az idei! Rengeteg nagy előadó időzítette 2015-re a visszatérését, néhányan nevükhöz hűek maradva szállították is a várt minőséget. Emellett persze ebben az évben is feltűnt rengeteg ígéretes titán, voltak hónapok, amikor csak kapkodtunk a fejünket (és fülünket), annyi fasza zene árasztotta el az internetet. Nehéz is volt kiválasztani az év 25 legjobb albumát, de nagy nehezen összehoztuk. Szóval nézzük is, szerintünk mely lemezek dobták fel a napjainkat 2015-ben! Az első részben a 25. helyezettől a tizedikig tart az utazás. Figyelem! A lista szigorúan szubjektív, lehet és kell is velünk vitatkozni (ahogy mi is megtettük egymással a lista összeállítása közben).
- Vad Fruttik – Tudom milyen
A várpalotai zenekar két év után a napokban jelentkezett új albummal. A korábbi LP-khez képest most is megmaradtak a magány, közöny, bódulat hármas jól kitaposott útján, annyi változással, hogy olykor szociális kérdéséket is feszeget szövegeiben Likó. A rádiókban is játszott Hold című számmal elégedettek vagyunk, de egyre több a refrén dalokban, sekélyes közhelyet sem kell nagyítóval keresni. A Fruttikra jellemző metaforikus szövegvilág jócskán fellazult és sajnos felkerültek az albumra B kategóriás rockszámok, (elektrik) musical szövegvilággal spékelve. De íródott új himnusza is az együttesnek, szóval még nem féltjük őket hosszú távon.
Legjobb cucc: Hold
- Cage The Elephant – Tell Me I’m Pretty
Egy klasszikus rockbanda Kentucky-ból, klasszikusak mert minden rock műfajban (indie, pszichedelikus, garázs, beat) otthon vannak és a legtöbb hangszert kiválóan pengetik, ütik, nyomják le. Az eklektikus albumot ezúttal egy is egy híres producer egyengette, Dan Auerbach a Black Keys-ből. Le sem tagadhatják, hogy a The Beatles-től a Pixies-en át korai Arctic Monkeys hangzásig minden hatott rájuk. Fülbemászó dallamok, analóg billentyűk, sok akusztikus hangszer teszi érdekessé ezt a 60-as 70-es éveket megidéző albumot. Volt már Grammy jelölésük, turnéztak már együtt a Foals-szal, értik is a dolgukat, amit értékelünk is de a negyedik album sem hozta meg a kereskedelmi együttessé válásukat.
Legjobb cucc: Mess Around
- Noel Gallagher’s High Flying Birds – Chasing Yesterday
Az idősebb, és normálisabb Gallagher tesó már első szólólemezével is mutatta, hogy neki aztán lesz élet az Oasis split up után. Idei lemezén tovább feszegette saját határait, és igazából ő az, akitől el is várjuk: ha akkora pofája van, hogy a világon minden témában megmondja a frankót, akkor az alap, hogy pakol egy laza másfél perces szaxofonszólót az album nyitódalára. Aztán pedig egyre jobban emeli a tétet, jön pár sláger is, amiket nem a Class FM fog szarrá játszani, de bármely normálisabb alter partyban ledobható vele a bulibomba.
Legjobb cucc: The Girl With X-Ray Eyes
- Ivan & the Parazol – All Right Nows
Az együttes egy évvel a Mode Bizarre után új albummal jelentkezett, és nem is lehetne azt mondani rá, hogy kár volt érte vagy ilyesmi, hiszen az egyik legkidolgozottabb anyaguk lett. Kevésbé pucsítós-pacsizós, mint a korábbiak, lassabb a hangvétele, inkább egy kisebb klub négy fala között tudnám elképzelni. Olyan mintha a The Doors és a korai Stones oltára előtt akarna tisztelegni, a gyakori Hammond hangzás és Vitáris tiszta, képzett hangja továbbra is hitelesen hozza korszakot. Az inkább kortárs Modernial darab mellett bőven találunk más gyöngyszemeket is. Észre sem veszi az ember és napokig el tudja hallgatni az albumot.
Legjobb cucc: M.A.V. (It’s a Fire)
- Royal Headache – High
A totál kattant ausztrál punkezenkar, élén a Shogun nevű, kopaszódó idegzsábával, akik kicsit szétkapták a Sidney Operaházat, így a kékek vetettek véget az ivöntnek. Ez nem egy fiktív sztori, hanem valós történet, és nagyjából mindent el is mond a Royal Headache-ről. Az internet egyik legfaszább koncertvideója, ahogy egy ausztrál kisváros néhány utcáját lezárva összehozott „zsákutca-fesztiválon” vadul a csapat. Második albumuk pont annyival erősebb, mint az előző, hogy kérdés nélkül dobjuk fel a listára. 28 perc tömény adrenalin, ez kell nekünk.
Legjobb cucc: High
- Hello Hurricane – Crevice Light és Speak Out
Sejthető volt, hogy a fiatal pelyhes pesti srácok majd újra az év végi összesítésben is feltűnnek. Tavaszi négy számos munkájukat jól nevelt indie-ként értékeltük korábban, és momentán nem találtunk a műfajukban gyorsabban fejlődő, tehetségesebb zenekart magyar nyelvterületen. Sok hazai előadóhoz hasonlóan ők is angolul tolják, amit elfogadtunk, mert működik. Négy gitár, egymásnak válaszolgató vokál, kiváló hangszín Abai-Szabó Tamás és Lengyel Benjámin személyében. Mivel látjuk bennük a fantáziát most ez a négy szám is elég volt bekerülni a kedvencek közé. A Hear My Voice című számot pedig úgy odatették, hogy nehéz is lesz megugrani a következő albumukon. Nemrégiben kiadott Speak Out single-jükkel pedig még egy lépést tették afelé, hogy továbbra is az érdeklődésünk figyelmében legyenek.
Legjobb cucc: Hear My Voice
- Ozone Mama – Sonic Glory
Kevés hazai banda mondhatta el idén magáról, hogy a csapból is ők folytak. Szinte nem volt, olyan valamire is tartott írott vagy nyomtatott magyar zenei rocksajtó, aki ne akart volna írni a Sonic Glory-ról és ne magasztalta volna Székely Marci és Gábor Andris által fémjelzett vintage quartettet. De érkeztek bőven vélemények, ajánlók nemzetközi tollakból is. A mi tanulságunk az albummal kapcsolatban, hogy nemcsak egy pusztán hallgatható, hanem olyan színes és élvezetes hard rock anyagot tettek össze, ami akár újra a klubokba terelheti az igényes zenehallgatók apraját és nagyját. Az LP egy igazi stílusgyakorlat a rock aranykorából, olyan változatos riff palettával és énekhanggal, hogy nem is volt könnyű kiválasztani közülük a legjobbat.
Legjobb cucc: Backdoor Man
- Palma Violets – Danger In The Club
A Palma Violets 2013-ban került a köztudatba természetesen az NME és hasonló „mértékadó” szaklapok hathatós közreműködésével. A recept, amiből a londoni zenekar dolgozott végtelenül egyszerű: Samuel Fryer és Chilli Jesson övült mint a sakál, a többiek húzzák alájuk a kőegyszerű angol pale ale-es böfögés szagú kocsmarockot. A Libertines óta nem tudtunk ennyire könnyen azonosulni a Király utcát nap, mint nap összerondító angol alkeszekkel. Második lemezük nehéz szülés volt, de megérte rá várni: a formula ugyanaz, de minden dalban van valami olyan svung, amitől nem lehet nem rázni rá a lábat, a fejet, meg amit még tudsz.
Legjobb cucc: English Tongue
- Sundara Karma – EPI, EPII + Flame Single
A readingi székhelyű indie zenekar pályája igazából az elmúlt hónapokban kezdett meredeken caplatni. Év elején még alig-alig szerették őket a közösségin, mostanra egy kis városnyi táboruk gyűlt össze. Ha úgy vesszük egy év alatt három részletben, egy single, és két EP formájában adtak ki egy albumot. Flame című daluk a Spotify-n másfél milla hallgatottságnál tart, a Tube-on mindössze a tizede, tehát a vakteszten átmentek, tetszik a népeknek és nekünk is. Az egy híján húsz Oscar Lulu (sic!) frontembernek nemcsak neve és kifejezetten kellemes gyógyszertári tisztaságú baritonja a lányos-bájos kategória, hanem még kinézete is. Pelyhedző dallamos indie-popjuk könnyedén mászik a fülbe, stadionos U2 hangzásuk elegyedik a 80-as évek szinti világával. Szövegeik pedig a gyengébbik nemmel folytatott felfedezésben, rácsodálkozásban és jaj de vad és vagány vagyok én a haverokkal körül forognak.
Legjobb cucc: Flame
- Destroyer – Poisoned Season
Destroyer aka. Dan Bejar és haverjai nem most kezdték a szakmát, de majd 20 év kellett, hogy összehozzák legjobb lemezüket (eddig). A Poisoned Season nagyon ügyesen egyensúlyoz az érzelmes popzene és a kifinomult jazz szélesnek semmiképp sem mondható mezsgyéjén. Éjszakai vezetéshez pont annyira passzol, mint egy jó üveg bor és egy finom hölgy társaságában eltöltött estéhez. A szövegvilágról pedig külön könyvet lehetne írni, annyira elvont és tökéletesen sztoikus.
Legjobb cucc: Dream Lover
- Fidlar – Too
A Fuck It Dog, Life’s A Risk zenekarról a neve gyakorlatilag mindent elmond. Üvöltős, szívós garázspunk zene ez, olyan, amitől a legbékésebb karácsonyi, hóeséses reggeleken is hamar ingerenciája támad az embernek felpattintani egy doboz Kőbit, és kimenni az utcára belekötni random emberekbe. Idei, második lemezük a fogyaszthatóság felé tett határozott lépésként értelmezhető. A debütalbum még több pontom próbára tette a hallószerveket (miközben úgy volt zseniális, ahogy volt). A Too viszi tovább a szokásos haragban a világgal életérzést, de véletlenül sem megy át bohóckodásba, így meglett 30-as férfiak ugyanúgy rugdalhatják rá a szoba falát, mint a 15 évesek.
Legjobb cucc: 40oz. On Repeat
- The Libertines – Anthem For Doomed Youth
„Alig” 11 év telt el a legutóbbi Libertines lemez óta. Carl Barat és Pete Doherty annyi piát és kokszot hordott ki lábon, amihez másfél Keith Richards is kevés lenne. Utóbbi örülne, ha úgy nézne ki, mint a nagyanyja, de sajnos sokkal szarabbul. Ennyit a zenészekről, nézzük milyen lett az új album! Jó. Olyan Libertineses. Persze, lehet, hogy kicsit túl hosszú, és nem üt minden dal pofán. De azért a 11 éves átdope-olt szünet után egy ilyen egységes cuccot összehozni, rajta akkora slágerekkel, mint Gunga Din vagy a címadó szám, nem kis dolog ám. A lényeg, hogy egy jó Libertinesre mindig szükség van, így legyetek szívesek ennél jobban nem kinyírni magatokat!
Legjobb cucc: Gunga Din
- Dope Calypso – Banzai Banzai! Banzai!
Van, akinél jó értelemben indult be a Banzáj az év végén, az egyik legjobb hazai anyag lett nálunk, történetesen a negyedik a very magyarok közül. Sarkadi Mikiék még meg sem szülték az első lemezüket, de nyolc hónapra rá világra hozták, a teljesen ép és egészséges továbbra is garázsrockban, neo-punkban, hangyányi stonerben mindemellett angol nyelven utazó kis ketteskéjüket. A számok átlagideje megáll két percben, de a koszos gitár, gyakori témaváltások, féktelen tempó, színes vokálok és Hammond betétek teszik az alapvetően változatossá a californication kőegyszerű zenéjüket. Szerelem volt első hallásra, ahol a trió sipítozás és mindenféle manír nélkül tudta elérni, hogy eme sorokat író blogger egymagában pogózzon otthoni magányában miután letette a versenyszférában gyűrődött gúnyáját. (Ps: Szórakoztató és vicces klipjeik meg külön megérdemelnének egy első díjat anywhere a nagyvilágban.)
Legjobb cucc: Goodbye Monkey
- Run Over Dogs – Cold Sweat of Lust
Kecskeméti gyökerű Run Over Dogs második nagylemezén teljes mellszélességgel a stoner rock felé fordult. Ez azt eredményezte, hogy a lemez csak sokadik hallásra tudott kiteljesedni előttünk, de abszolút megérte rá várni. A Cold Sweat of Lust annyira profi munka, ami a mi kis kelet-európai milliőnkben párját ritkítja. A hangzás, az artwork mind úgy egybevág, hogy arra bármelyik brit NME által kiskirálynak kikiáltott zenekar büszke lehetne. Közben pedig koncertélményként az őssuttyóság egy darabját nyújtják át minden ROD koncerten Cecéék, tették ezt például az idei lemez bitang jó lemezbemutatóján az A38 Hajón. Ha nem borulnak bele a sivatagi homokba a fejjel a srácok, és olyan jó érzékkel vegyítik a fogyaszthatóbb rocckal, és az élet értelmét adó lendületes punkkal a zenéjüket, ahogy eddig intézték a dolgaikat, akkor még bármi lehet belőlük. Ha nem, akkor simán maradnak az egyik kedvenc hazai zenekarunk.
Legjobb cucc: Roll Down Your Cheeks
- Szabó Benedek és a Galaxisok – A Legszebb Éveink
Korunk Cseh Tamásának hívják Szabó Benedeket, de maradjunk inkább annyiban: ő korunk Szabó Benedeke, akinek a dalait majd könnyes szemmel mutogatjuk unokáinknak. Túl sok vodkával elrontott esték, reménytelen szerelmek és gyilkos másnapok villannak fel dalaiban, és Budapest azon helyei, amikről hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy kicsit még a mieink. Második lemeze hozta pontosan azt, amit vártunk: újabb epizódok abból az életből, ami lehet az övé, az enyém, de akár az tiéd is.
Legjobb cucc: A Teljesség Felé
Hamarosan jövünk az idei top 10 lemezzel, addig is toljátok a bejglit, mintha nem lenne holnap!