Névadó: Óbudán Esti Kornél utca született

Névadó: Óbudán Esti Kornél utca született

A III. kerületi, Máramaros útról nyíló zsákutcának eddig nem volt neve, de mától ez megváltozott. Az Esti Kornél zenekart kérték fel, hogy szereljék fel az utcanévtáblát, amit ők persze örömmel elfogadtak. Ez nem meglepő, hiszen a névtelen kis utca, az Esti Kornél nevet kapta.

2014-ben indult civil kezdeményezés, hogy Budapesten nevezzenek el egy közterületet Esti Kornélról, az idén 130 éves Kosztolányi Dezső halhatatlan alakjáról. A kezdeményezők szerint Esti Kornél nem csak egy kultúrtörténeti fogalom, hanem a pesti ember archeotípusának tökéletes megformálója, így különösen megérdemli, hogy budapesti utcatábla viselje nevét. A kezdeményezés támogatásáról a kerület képviselő-testülete 2014 júniusában döntött, a budapesti közterület-elnevezésekben illetékes fővárosi közgyűlés pedig idén januárban szavazta meg, hogy a III. kerületi Máramaros útról nyíló, eddig névtelen 16597 helyrajzi számú zsákutca Esti Kornél nevét vegye fel. A fiúk megküzdtek a csavarbehajtóval, de ők győztek, így a keresztelő sikeres volt.

forrás: obuda.hu