Loksi triplán újrahasznosítva

Tudtam, hogy rohamtempóban fogynak majd a jegyek, ezért is vettem meg a magamét idejekorán, de azt nem hittem volna, hogy a bácsik – bocs! – fiúk kétszer is megtöltik az Arénát. Pedig de, ráadásul csurig!

Azt írtam kétszer? Nos, kérem, lehet ámulni, de harmadik koncert is lesz! Február 15, 16, 17 – komplett Loksi hétvége az Arénában!

Legszívesebben mindhárom estén ott állnék a színpad előtt, dalolnék, hasonlítgatnám a napokat és drukkolnék, hogy ne legyen tök egyforma a dalok sorrendje mindegyik este, de persze az lenne, nekem meg minden estén újabb és újabb fontos és imádott dal jutna eszembe, amit nem sikerült eljátszaniuk.

De pénztárcám csak az első napot szponzorálta, így a többit majd ti elmesélitek. Mert mentek, ugye? Ha másért nem hát azért, mert a még koncertező nagy öregek közül ők azok, akiket igazán nem érdemes kihagyni. A Loksi kötelező, mindenki más mehet a lecsóba!

Természetesen lesz nosztalgia cunami – az Aréna falait most erősítik, hogy ne árassza el Zugló népét -, sorakoznak majd a legnagyobb számok, fogunk együtt énekelni, fogunk külön is, várhatóan a zsepik is előkerülnek majd.

Egy dolog lesz fura, az Aréna. Imádtam Karácsony, Presser, Solti és Somló koncertjeit a Nyugatiban – ó anyám, az mekkora volt! -, a hajógyárin – na ott még én is majdnem bőgtem -, most meg ott lesz a lelketlen Aréna, egy hagyományos koncerthelyszín. Viszont az is igaz, hogy leszünk elegen ahhoz, hogy élettel töltsük meg.

Egy szó, mint száz, ha még nem lenne jegyed, akkor sipirc megvenni, mert még a végén a harmadik napról is lemaradsz! Csak nem várhatod meg, hogy csak neked hétfőre is tegyenek még egy fellépést!

Jegyek itt, mi ott.