A magyar indie-szcéna egyik legrégebbi zászlóshajójának számító Amber Smith ősztől bizonytalan időre pihenni tér, a SZIN-en azonban még színpadra álltak. A koncert előtt Poniklo Imre frontemberrel beszélgettünk, akit többek között a hiátus okáról, a hazai zeneipar jelenlegi helyzetéről és nemsokára megjelenő, magyar nyelvű szólólemezéről kérdeztünk.
– Akkor most mi is a helyzet a zenekarral…?
– Júliusban kiadtunk egy közleményt, hogy ez év őszétől határozatlan időre visszavonulunk; a mai koncert az utolsó előtti, októberben a Művészetek Palotájában lépünk fel utoljára.
– Ez afféle alkotói szünet vagy teljesen leálltok?
– Alkotói szünet. Fontos megjegyezni, hogy nyugaton teljesen természetesnek számít, ha egy zenekar a lemezkiadás és a vonatkozó turné után hosszabb-rövidebb időre eltűnik a nyilvánosság elől. Ezzel szemben nálunk bevett gyakorlat a megállás nélküli koncertezés és az albumok gyors egymásutánban való megjelentetése. Ez nekem sosem tetszett. Képzeld el, ha mondjuk a Cure 1985 óta minden egyes angol fesztiválon fellépett volna…halálra unná őket mindenki.
– Nem lehet, hogy az általad említett „lemez-turné-lemez-turné”–szisztéma oka az évek óta hanyatló lemezpiac kényszerítő ereje?
– Nézd, én mindig azt mondom, hogy ez döntés kérdése. Vannak, akik így csinálják, vannak, akik másképp – senkit nem tisztem elítélni, de én így döntöttem. Nekem mindig is a művészi integritás volt a legfontosabb. Az Introspective nagyon jól sikerült, büszkék is vagyunk rá, nyilván megtehettük volna, hogy a fokozott médiafigyelmet kihasználva gyorsan összedobjuk a folytatást, de nálunk ez nem így működik; a legutóbbi album elég magasra állította a mércét, ennek meg kell felelni.
– Nem gondolkodtatok rajta, hogy a Radiohead és társaik példáját követve ti is a kislemezekre koncentráltok a továbbiakban? Így nem kell megvárni, amíg összejön egy lemezanyagnyi jó dal…
– Ezt a dolgot egy kicsit mindig visszásnak éreztem. Hosszú-hosszú évek óta vannak olyanok, akik szerint a nagylemez, mint olyan, halódik. Ezzel nem értek egyet: persze, a Radiohead is meglelentetett most egy új számot („These Are My Twisted Words”), amiről írt valamennyit a nemzetközi szaksajtó, de messze nem övezte akkora médiafigyelem, mintha egy új nagylemezt hoztak volna ki. Itthon Péterfy Bori példája bizonyítja, hogy míg az internetről letölthető új számoknak főleg a rajongók örültek, az új album valószínűleg sokkal nagyobb érdeklődést indukál majd. Az embereket még mindig a nagylemezek hozzák lázba.
– És lázba hozzák őket az angolszász gyökerű, angolul éneklő, magyar indie-zenekarok lemezei? Külső szemlélőként úgy tűnik, kicsit légüres térben mozognak ezek a bandák; itthon valamiért sokan még mindig ferde szemmel néznek rájuk, a külföldi piac pedig olyan óriási, hogy szinte lehetetlen jelentősebb sikert elérni.
– Ez a kérdés rendre felmerül az interjúk során – ez persze teljesen természetes – de nem szeretem. Nem tudom, miért csak akkor lehet hungarikum egy zenekar, ha magyar szövegeket ír, magyarul énekel. Különböző okok folytán eléggé frusztrált nemzet vagyunk, talán ennek köszönhető, hogy amíg mondjuk Svédországban a szintén angolul éneklő Hives vagy a Cardigans nemzeti kincs, addig nálunk valóban gyakori az ellenérzés az ilyen bandákkal szemben…
– De – ha maradunk a skandináv példánál – ott van a dán Raveonettes, akik ugyan nem akkora sztárok mint a Hives, de meglehetős sikereket értek el nyugaton is…
– Ez megint az a fajta gondolkodás, ami itthon – talán nem is csak itthon – annyira jellemző: sokan úgy gondolják, koncertezni vagy 3 ember előtt vagy a teltházas Wembley-ben lehet, a kettő között meg nincs semmi. Pedig van. Nagyon szeretem Berlint, van ott egy Magnet nevű hely, ahol azok a zenekarok lépnek fel, akik a befutás küszöbén állnak, már ismerik őket, de még nem sztárok. Na, ott például a Moog teltházas koncertet adott. Ez nem siker? A fanyalgók csinálják utánuk. Sosem állítottam, hogy az Amber Smith nyugaton elképesztően híres, de el kell fogadni, hogy ha kint megtöltesz egy klubot, akkor az igenis siker. Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de ha most, ebben a pillanatban abbahagynám, büszke lennék arra, amit elértem. Rengeteg helyen turnéztunk, bejártuk Európát, voltunk Japánban; emlékszem, Szentpéterváron két nap alatt elfogytak a jegyek egy Yonderboi-koncertre, több ezer ember előtt léptünk fel. Ezek mind-mind sikerek. A hozzáálláson kéne változtatni.
– De azért nem hagyod abba…
– Nem, dehogy. Elkészült az első szólólemezem, előreláthatólag egy-két héten belül látható lesz a beharangozó klip, szeptemberben pedig már az album is megjelenik. Kicsit rockosabb, kicsit eltérő hangzású, bár biztos lesznek olyanok, akiket úgyis az Amber Smith-re emlékeztet majd; a legfontosabb különbség, hogy magyar nyelvű lesz. Nagyon büszke vagyok rá, kíváncsian várom a fogadtatást. Tudod, nekem minden megjelenés olyan, mintha az első lemezem lenne…