Zene Tibetért a Gödörben

Tavasz van…
Ilyenkor azért berémlik, hogy a kellemes estéket akár már a Gödörben is el
lehetne tölteni. A mindig jó programokat felvonultató helyen most vasárnap se
kell csalódnunk.
A Tibet napok – Zene Tibetért rendezvény nemcsak érdekesnek tűnik, de ingyenes
is, szóval nincs nagy veszteni való, érdemes megnézni.

Az este folyamán fellépők:

Opál Színház
„AZ Opál Színház Multimediális mozgásszínház, amely az alternatív teátrum, a
performansz és a body art olyan területeit kutatja, ahol megmutatkozik az alter
ego, a másságot szomjazó emberi Én. A társulatot 1992 őszén Triceps alapította.
A zömében peremvidéki (vajdasági, erdélyi, felvidéki) művészekből álló társulat
1993-2001 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, majd 2002-től a Merz Ház
keretei között dolgozott, a keleti őshagyomány szellemi és koreográfiai
örökségét kutatva.” (Opál Színház)
Ifj. Muzsikás Együttes (erdélyi népzene)
A kimondottan fülbemászó zenét játszó együttes, inkább világhírű, mint
Magyarországon ismert. Az ilyen jellegű folk zene mindenkit megmozgat, szinte
kényszeríti az embert, hogy moccanjon.

Dharma Bums
(USA, rock vagy mi)
A zenekar 1987-ben alakult, és „garage rock”-ot játszik. A zenekar Jack
Kerouac: Dharma hobók című 1959-ben megjelent könyvéről nevezte el magát.
A szerző a beat nemzedék irodalmának kiemelkedő alkotója, aki útra kelt a
Zen-ösvényén. A regénye nagy hatással volt az egész világra: „ezzel az úti
beszámolójával kirobbantotta a magukat kereső fiatalok hátizsákos forradalmát”.
A bandának 3 albuma jelent meg a 89, 90, 90-ben
Tibeti Együttérzők
Róluk bővebben a day.hu-n
A program 20:00kor kezdődik.