Október elsején a Papp László Budapest Sportarénában lép fel napjaink egyik legmenőbb énekesnője, mi pedig elmondjuk, milyen az eddig megjelent két lemeze, miért nem szabad a fanyalgókra hallgatni és miért nettó hülyeség szégyellni, ha tetszik. Ha eltekintünk a „minden popzene” hívogató, de nehézkes princípiumától, megállapíthatjuk, hogy az üzleti-, stilisztikai és egyéb jellegzetességek alapján popzenének nevezett …
Az Anima Sound System egykori énekesnője évek óta a saját útját járja; Rémember- és Puzzle-tagokból toborzott zenekara, a Nemjuci szombaton a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lépett fel, mi pedig ismét értetlenkedtünk egy sort, hogy miért nincs még több dögös rockbandánk női énekessel, ha egyszer ennyire egyértelműen jó a produkció. Interjúnkból többek közt az is kiderül, …
Mielőtt az ősz teljesen elfoglalja a várost és elűzi a nyárnak még az emlékét is, azelőtt legyen szabad még egy posztot szentelnem a Szigetnek, pontosabban a Sziget kártyának, ami szoros versenyben küzd a Szobaszigettel a 2010-es év legjobb újdonsága címért. A Szobáról itt már írtam, és drukkolok nekik tiszta szívből, hogy folytatódjon a kezdeményezés akár …
Persze nem úsztuk meg az esőt most sem, a tavalyi apokaliptikus viszonyokhoz képest mégis előrelépésnek mondható, hogy ezúttal csak a cipőnk és a közérzetünk ment tropára. Ha hinnénk az ilyesmiben, most azt mondanánk, az időjárás is érezte, mennyire szomorú hónapok következnek most, de egyrészt nem hiszünk, másrészt azért bőven volt minek örülni a SZIN utolsó …
Miután a SZIN sajtósai egyetlen leadott interjúigényünket sem erősítették meg, nagyon meglepődtünk, mikor maga H.P. Baxxter igazolta vissza a mélyinterjú-kérésünket. Kicsit gyanús volt ugyan, hogy azt írta, legyünk 9-kor a nagyszínpad előtt. 9 körül aztán már pozícióban vártuk a Scootert és lemondtunk az egészről, de ekkor odalépett hozzánk egy német akcentusú, CREW pass-os figura, és …
Eddig punkok voltunk Zsófival délutánonként a SZIN-en, a második nap délutánján viszont büdöshippikké váltunk már a nagyszínpad kezdésekor. Később ugyan elmúlt, mint a gyíkká változtatás, de azért volt még hápogva éneklés, egzisztencializmus, és lufik. Mégpedig azért váltunk büdöshippivé, mert a nagyszínpad kezdő produkciójára, a Jack Danimalz-re (ex-One-Ted) várva leterítettünk egy pokrócot és azon fetrengve figyeltük, …