Augusztus 27-én, majd’ pontosan egy évvel a tavalyi fellépése után után ismét Magyarországon adott koncertet Marc Rebillet. Általában furcsán nézünk, ha viszonylag rövid kihagyás után visszajön valaki fellépni kis hazánkba, most viszont egyáltalán nem ez volt a helyzet.
Kevés olyan alkalom van, amikor hálát adok a YouTube algoritmusának, a pandémia közepén viszont egy szál köntösben és loop-paddal üvöltöző kanadait dobott be a Recommended és emiatt azóta is hálás vagyok neki. Sok az őrült a világhálón, akik folyton azon vannak, hogy túlüvöltsék a másikat, viszont Marc Rebillet ezt olyan lazasággal és iróniával teszi, amiért jogosan kijár neki a humorista jelző is.
Eleinte nehezen tudtam elképzelni, hogy a streameken látottak hogyan tudnak működni színpadon, erről a tavalyi Szigeten megtudtam volna bizonyosodni, akkor viszont nem jött össze, így amikor a Budapest Park tavasz elején bejelentette, hogy idén elhozza őt, nem volt kérdés, hogy ott leszünk-e vagy sem.
A szerda 6-os kapunyitás és az előzenekar 40 perccel későbbi kezdése nemcsak nekünk okozott fejtörést, ám szerencsére (ilyet se mondok sűrűn) időben beértünk és alig tizenpár emberrel végig tudtuk hallgatni az OIEE koncertjét, ami olyan kellemesen alakult, hogy azóta is hallgatjuk őket, nagyon minőségi felvezetést biztosítottak.
Kisvártatva aztán megtelt mögöttünk a tánctér és szó szerint lehullt a lepel a színpadról, ahol egy szál (avokádós?) alsógatyában megjelent az est főszereplője sok színes felfújható inflatable társaságában.
A több, mint 1.5 órás koncert alatt annyi minden történt, hogy előre is elnézést, ha valamit kihagyok:
- rögtön a koncert elején lefektette az este egyik alap témáját: basszák meg a multik: “FUCK SAMSUNG, FUCK MASTERCARD, FUCK BP”
- velük amúgy később is csípkelődött. A BP esetében például egy szerepjátékot adott elő arról, hogy mennyire nem számít nekik a tengerek élővilága.
- a közönségből valaki adott neki egy aranyozott, karácsonyi boxert, amit felvett, majd vissza is dobott a nézőknek.
- felhívott a színpadra egy kislányt az apukájával és egy srácot, akiknek a hangmintájából kevert dalt. Ez amúgy egy különösen kedvelt, visszatérő elem a koncertjein.
- Kétszer is visszatapsolták. Az elsőnél ráadásul a védjegyévé vált köntösben, amit egy magyar tervező kifejezetten erre az alkalomra készített neki.
- A másodiknál pedig elfelejtette, hogy milyen hangnemben íródott az egyik dala, amit a telefonjáról hallgatott vissza a színpadon.
Setlistet nem tudok és nem is lehet írni, hiszen Marc minden előadása improvizatív, viszont az utolsó kb. 20 percben ismertebb és kedveltebb dalait is előadta, pl az I’m a Flamingo-t vagy a Reach Out. Viszont végig jelen voltak a funky, a jazz vagy épp a house és techno elemei.
Az intermezzok nagyon jót tettek az amúgy tempós koncertnek.
Nem az a Macklemore-féle kötelező prófétálásba bújtatott időhúzás volt ez, hanem tisztán a szórakoztatás vezérelte baromkodás.
Akármekkora idiótaságot is mond/csinál, zenészként mégis olyan showt rakott le a színpadra, amivel a nyár egyik, ha nem legjobb koncertélményét okozta.
Az őszintesége, a tehetsége, zenéinek a felépítése és a színpadra termettsége olyan különleges előadóvá teszik, ami nemcsak ritkaságszámba emelik, de nagyon rezonál a közönséggel. Szemmel láthatóan rajtunk kívül is mindenki tombolt és nagyon jól érezte magát.
Ha legközelebb is jönne hozzánk, mi biztos kimennénk rá.