Buda Márton: Ez egy felhasználóbarát fesztivál

Pár nap és megnyitja kapuit az Egyetemisták és Főiskolák Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT. Zánkán már javában folynak az előkészületek, hogy minden adott legyen a fesztiválozók szórakozásához. A nyitó napra vonattal érkezőket rezesbanda kíséri a fesztivál területére, a helyszínről pedig az MR2-Petőfi Rádió minden nap élőben jelentkezik, ezáltal az is fesztiválhangulatban érkezik majd, aki nem …

Az EFOTT lehet a nyár legsportosabb fesztiválja

Igazi csemegének ígérkezik Zánkán a június 29-e, a Civil Tér színpadát ugyanis sztársportolók lepik el, akik a beszélgetésen túl, egy kis mozgásra is kaphatóak lesznek. A nyár legsportosabb fesztiváljának ígérkező EFOTT-on a hagyományos sportágak mellett az újdonságnak számító sárkányhajózás és a bossaball is kipróbálható, de a vízi mókák és a szervezett bicikli-túrák sem maradnak el. …

Mit lehet csinálni napközben az EFOTTon?

Ez a fesztivál nem csak a bagoly típusúaknak kedvez, nappal is bőven van mivel elfoglalni magunkat. Nézzük, mi mindent kínál az EFOTT június 25-30 között napközben, Zánkán. Kultúra és nevetés. A színházi előadások és filmvetítések idén sem maradnak el, jókedvre pedig délutánonként a Rauch Arénát birtokba vevő stand up-os nagyágyúk hangolnak. Aranyosi Péter, Kiss Ádám, …

Miért megyünk idén az EFOTTra?

Bár a mostani időjárás nem ezt mutatja, a naptárra tekintve világosan látszik: hamarosan végre elérkezik az a pillanat június végén, amit minden egyetemista és főiskolás már nagyon régen vár. Persze itt most nem (csak) a vizsgaidőszak végére kell gondolni, hanem a minden diák naptárában kötelezően piros betűs ünnepként szereplő EFOTT-ra is! Alább megtudhatjátok, szerintünk miért …