
Címke: system_of_a_down


Tegnap ért véget Németországban az idei Rock am Ring fesztivál. Az idén egy rövid időre terrorveszély miatt félbeszakított fesztiválon számos rock ikon lépett fel, sokan olyanok is, akiket alig több, mint egy hét múlva a Nova Rockon is láthatunk majd. Na de mit tegyen az ember gyermeke, ha sem a Rock am Ring-en nem volt …

Már csak alig két és fél hét és kezdődik a magyar határtól egy köpésnyire (vagy egy sörnyi sétára, kinek melyik), Nickelsdorf mellett a Nova Rock, ahol idén is – mint minden évben – a rockzene legnagyobb előadói lépnek színpadra több napon át. Ebben az évben is érdemes kilátogatni a sógorokhoz a Nova Rock-ra, hiszen ismét …

Még szinte észhez sem tértünk a nemrégi Systemes és a korábbi Green Day-es bejelentés után, máris itt az újabb nagy breaking: érkezik a Linkin Park és a Blink-182 is Közép-Európa legnagyobb rock fesztiváljára! A most bejelentett két headliner mellett itt lesz még többek között a Simple Plan, a Hatebreed, az Airbourne, a Danko Jones, a …

Alig pár napja kaptuk meg az első adag fellépőt a 2017-es Nova Rock Fesztiválra (emlékeztek, In Flames, Green Day, The Hoff), máris robbant a következő bomba: érkezik a System of a Down is Nickelsdorf-ba! HELL YEAH! Serj Tankianék a pár napja bejelentett európai turnéjuk keretében érkeznek majd az osztrák városba, ennek pedig itthonról nagyon örülünk, …