A Borzon túl – őket ne hagyd ki semmiképp az idei Fishingen!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtük azokat a bandákat és koncerteket, amiket nem érdemes kihagyni a Fishing On Orfű fesztiválon, természetesen a kö-te-le-ző nulladik napi Kispál és a borz szeánszon túl. Mert hát ugyebár a Borzon túl is van élet, pláne ha arról a fesztiválról van szó, amely programjában valóban összecsődíti az ország minden …

Januárom – kedvenc zenéink év elején (csak szólunk, már 2015 van!)

A január elég gyorsan elrohant, én is azzal voltam elfoglalva, hogy az év végi leeresztés után egyenesbe hozzam a dolgokat, megszőjem világmegváltó terveimet erre az évre, és végre megjegyezzem, hogy a keltezést már 2015-tel kell kezdeni. Nem mondanám, hogy ezek közül bármelyiket is sikerült volna maradéktalanul teljesíteni, és friss zenék felkutatásában sem jeleskedtem, mert erre …

Ezek a mai fiatalok – beszámoló 6 friss magyar zenekar koncertjéről

A hagyományosan szar januári koncertfelhozatalban sem kell az embernek suttyó külvárosi diszkók félhomályába húzódnia, csak kicsit jobban el kell merülni az internet bugyraiban, és adni egy esélyt még kevésbé befutott zenekaroknak. Igen, tudjuk, Kiss Tibiék sem a Sziget Nagyszínpadon kezdték, és valószínűleg Alex Turnerhez is vágott már valaki egy korsó sört, amikor pattanásos tiniként a …

Háromszoros hatás – Ivan & the Parazol az A38-on

Az elmúlt két évtizedben felnőtt az a digitális nemzedék, amelyik nem szalagról vagy lemezről hallotta először a Rolling Stones, a Pink Floyd és a Doors meghatározó lemezeit, amelyik sosem láthatta élőben a Blue Öyster Cultot vagy a The Who eredeti felállását, és még a ’Beatles létezéséről is előbb értesülhetett a megihletett trónbitorlók révén, semmint magától …