Már nem kell sokat aludni az idei Fishing On Orfűig

Már nem kell sokat aludni az idei Fishing On Orfűig

Két éve nem voltam fesztiválon. A nyilvánvaló okok mellett is megdöbbentő ezzel szembesülni, főleg annak fényében, hogy a korábbi 10 évben évi 4-5 rendezvény alatt nem álltam meg. Persze idén már lett volna lehetőségem a MiniFishingen vagy máshol is fesztiválozni, azonban én minden évben a Fishinget várom, számomra ez A Fesztivál. Elpuffogtathatnám ugyanazokat a szokásos …

Itt a Fishing On Orfű OFF programja!

Itt a Fishing On Orfű OFF programja!

Hagyományosan minden évben (amikor nincs covid persze) erős az OFF, vagyis nem zenei programok terén a Fishing On Orfű fesztivál. Ez idén sincs másként, nemrég kiderült, idén milyen túrákra és egyéb programokra lehet jelentkezni. Azt, hogy mennyire szeretjük ezeket a programokat már 2014-ben megírtuk: Amikor a Fröccstúra második állomásán a Malomnál egy félmeztelen, terepmintás gatyás, …

Fishing On Orfű: itt a beköltözőnap programja

Fishing On Orfű: itt a beköltözőnap programja

Azok, akik tavaly támogatták a Fishing On Orfű fesztivált azzal, hogy a bérletek árát nem kérték vissza, a korábbi ígéreteknek megfelelően egy “plusz” beköltözőnappal megtoldott fesztiválon vehetnek részt idén. Ennek a plusz napnak a programja derült ki most, lesz Lovasi-Kispál fellépés, illetve Bérczesi koncert is. A napra jegyek külön nem kaphatóak, csak a tavalyi támogatók …