FOO 2014 – még egyszer

tartozom még egy FOO beszámolóval, értékelővel, szigorúan szubjektíven. először egy vallomás: nekem ez volt az első. mármint teljes, az elejétől a végéig tartó. és élveztem, nagyon. aki ezek után, hogy lelőttem a poént, még kíváncsi a részletekre is, az lapozzon kicsit lejjebb. az érkezést tökéletesen időzítettük. tömeg a bejáratnál sehol, még parkolót is találtunk, sőt, …

Áj láv Orfű! – avagy szürreális élmények az idei Fishingen

Most igazából az lenne a legbölcsebb, ha leírnám milyen szarul éreztem magam az idei Fishing On Orfű fesztiválon, hogy mennyi rosszfej emberrel találkoztam, és nem értem az  egyre erősebb hype-ot, ami évről évre kezd kialakulni a rendezvény körül (lásd még: idei elővételes teltház). De a helyzet az, hogy tökéletesen értem, átverni pedig nem szeretnék senkit, …

Autók Orfű felé mentek el a mi utcánkban – Kispál retrospektív volume 1.

„Hú de sokan vagytok! Ennyien elhittétek, hogy ez lesz a búcsúkoncert? (- Nem! – üvöltötte a közönség) Jól tettétek, mert ez a vég” – kezdte Lovasi 2010 augusztusában a Szigeten az akkor még utolsónak hitt fellépést. Később ugyanitt azt is hozzátette, hogy kár a dalokért, majd Kispál András nemrégiben azzal folytatta, hogy esetleg később kényszer-érdekből …

A Borzon túl – akiket semmiképp ne hagyj ki az idei Fishing On Orfűn

Kereken két hét múlva veszi kezdetét a legcsaládiasabb, legélhetőbb, legalterebb magyar fesztivál, a Fishing On Orfű. A nulladik napi Kispál és a borz koncertre gondolva természetesen nekünk is összeszalad a nyál a szánkban és a program legérdekesebb szegmensét adó off programokra is már rég feljelentkeztünk, de azért ne felejtsük el, hogy itt 4 napig folyamatosan …

Előzenekar – Így talán már nincs is olyan messze a nyári Kispál és a Borz koncert

Kész, vége, végérvényesen és visszavonhatatlanul itt a tavasz. Hamarosan rövidgatyában, napszemüvegben, sörrel a kezünkben fogunk állni valamelyik szabadtéri koncerten, esetleg fesztiválon, és azt fogjuk mondani: végre! Azonban (csak, hogy árnyaljuk a képet egy kicsit), addig azonban még előttünk van egy-két sok dolgos hétköznap, meetingekkel, vizsgákkal, ZH-kal, amiket ilyen jó időben a hátunk közepére sem kívánunk. …