A nap, amikor Sean Paul fellépett az EFOTT-on | beszámoló, EFOTT-péntek

A fesztivál negyedik napján, pénteken kora délután érkeztünk meg Soma barátommal a Velencei-tó partjára, ahol első körben villámgyorsan hozzájutottunk a karszalagokhoz ( nem úgy mint a később érkezők ) majd célba vettük a kempinget, egy határozott sátorállítás után pedig pillanatok alatt a fesztiválozó nép között találtuk magunkat, természetesen hideg sörrel a kézben. Apropó sör. Itt …

Nem csak a koncerteké a világ az EFOTTon

Ki ne örülne annak, ha az idei fesztiválozása egy komoly ösztöndíjjal zárulna? Az EFOTT-on még ez is megtörténhet, hiszen ott keresik majd a jövő új műsorvezetőit. Ezenkívül megnézhetjük közelről, amint kedvenc énekeseink hagymát aprítanak, de azt is, hogy a csodagyereknek számító Wesser Patrik miként pergeti a dobverőt együtt a nagyokkal. Július 11-17. között az EFOTT-on …

Hazai előadókkal erősít az EFOTT

Az idén hat naposra bővült EFOTTon nem hiányozhatnak a hazai fellépők sem a sorból. Hiszen mit érne egy fesztivál a rádiók kedvenc magyar előadói nélkül, legyen az akár annyira hajnali trash, mint a Belga, vagy a lemenő napban romantikázós zene, mint Péterfy Boriék fellépése? Lássuk, kik érkeznek hazai frontról az idei EFOTTra! Mint mindenhol, az …

Elektronikus fronton erősít az EFOTT

Kell-e mondanunk, hogy napjainkban mennyire meghatározóak az elektronikus zenei fellépők gyakorlatilag az összes hazai fesztiválon? Ugye nem? Ehhez híven a műfaj szerelmesei idén igazi elektronikus zenei kavalkádnak lehetnek fültanúi. Július 11. és 17. között ugyanis olyan sztár DJ-k teszik tiszteletüket a Velencei-tónál, mint a gorestep stílus megalkotója, a backstage-be majmot rendelő Borgore, a fiatal feltörekvő holland, …

A Hurts mellett Sean Paul is érkezik az EFOTT-ra!

Szívmelengető hírek a téli időszak túléléséhez: a hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a Hurts mellett az EFOTT színpadára lép a jamaikai reggae világsztár, Sean Paul is. A szervezők minden eddiginél nagyobb bulira készülnek. Sokak örömére …

Íme az EFOTT első külföldi fellépője, a Hurts!

Eljött ez az idő is: bejelentették az első külföldi fellépőt a 2017-es EFOTT Fesztiválra! Ez a banda pedig nem lesz más, mint a nálunk már többször koncertező Hurts zenekar! A brit duó tagjai Theo és Adam egy manchesteri szórakozóhelyen találkoztak 2005-ben, ahol elhatározták, hogy létrehoznak egy zenekart. Évekig csak interneten tartották a kapcsolatot, Adam zenei …