10 kihagyhatatlan koncert az év végéig!

Mi is írhatnánk így szeptember 3-án, az első tanítási napon, az international tárgyfelvétel day-en, ezen a szokásosnál is fájdalmasabb hétfői munkanapon? Talán azt, hogy „viszlát nyár!”? Sajnos mától a vénasszonyok nyarát tapossuk, azonban a fesztiválok hiányán kívül nem igazán szegheti a kedvünket semmi, ugyanis előre tekintve a naptárba baromi sok izgalmas dolog vár ránk 2012 …

Hoppá! …és már itt is van

Mától a boltok polcain látható a Budapest Bár legfrissebb és egyben negyedik hanghordozója. A Hoppá! címet viselő cd-n ezúttal Jávor Páltól a Doorsig széles a merítés, ami közös, hogy egy brilliáns technikájú cigányzenekar és a hazai rock szcéna kultikus előadói hallhatók ismét. Élőben pedig május 30-án és 31-én az A38-on láthatjuk a produkciót. „Az új …

térváltás

végül is ketten maradtunk a négyből és természetesen budapest bár előtt nem sokkal értünk kocsmába. irigykedve szagoltam a meggypálinkát, miközben a rendőrség által estére engedélyezett pohár söröcskémet iszogattam és átkoztam az autós életformát. ültünk az asztalnál, oldalról szemmel tartottuk a színpadot, majd 6 előtt nem sokkal döntöttünk a megközelítésről. második sor közepén két üres szék, rövid …

Macskakövön táncolás Óbudán

„Óbudát eleget fenyegeti a rock ‘n’ roll…” De Óbudát nem kell félteni! (Amúgy sem veszélyes ez, csak fertőző!) 🙂 Tulajdonképpen van Óbudán elég zenebona (ha mást nem, akkor a Sziget és a Nagy Skaland is a III. kerületben dübörög évente egyszer), de ezek mind amolyan „idehozott” rendezvények. Az, hogy Óbuda rendez magának egy napot, ahol …