Budapestre jön az Alter Bridge!

Az idén tíz éves fennállását ünneplő Alter Bridge zenekar június tizenegyedikén hazánkba is ellátogat. Ezt sejteni is lehetett, hiszen régóta keringtek róla a pletykák, hogy tiszteletüket teszik a fővárosban. Most olyannyira hivatalossá vált a hír, hogy a jegyértékesítés már meg is kezdődött a kora nyári PECSA-s koncertre. Az együttes az Egyesült Államokba népszerű Creed zenészeiből …

Rúgjátok rám az ajtót! – beszámoló a Vad Fruttik lemezbemutató koncertjéről

Szombaton mutatta be élőben legújabb albumát a lassan az ország egy legnépszerűbb zenekarává váló Vad Fruttik. Legutóbb bő három éve rendeztek hasonló eseményt (akkor az előző, Fénystopposok című lemez egy A38 Hajós, dupla bulival debütált), természetesen azon is ott voltam. Azóta eltelt hosszú 3 esztendő, a zenekar levetkőzött nagyon sok, a kezdeti időkben még bájnak, …

Lazulás ezerrel – Morcheeba a PeCsában

Budapestre jön a lazulós zenék királya, a Morcheeba zenekar! Nem hallottál még rólunk? Az bizony elég baj, mert (csak, hogy egy okot mondjak) nem sok koncertet költöztetnek kis hazánkban nagyobb helyre amiatt, mert pillanatok alatt elfogy az összes jegy! Ha más miatt nem is, legalább ezért adj nekik egy esélyt, a hajtás után elmondjuk, kik …

Jön a kaszás! – Children Of Bodom @ PeCsa

Minden gyermek életében eljön a pillanat, amikor szakít anyja Charlie (vagy Omega, LGT, Bikini, kinek mit hallgattak a szülei) lemezeivel és elkezdi a saját ízlését, önmagát keresni. Ebbe persze beletartozik a kísérletezgetés is, a szolidabb  érzelgős zenei vonaltól egészen a keményebb muzsikákig. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak én találkoztam így a death metállal, pontosabban …

Sorozatunk folytatódik: PeCsa – Természetes fényben

Természetes fényben című sorozatunkban budapesti klubokat, koncerttermeket keresünk fel és belesünk minden olyan helyre, ahova egyszerű „halandó” nem juthat. Mindezt tesszük egy fényképezővel a nyakunkban, hogy aztán fotókkal alátámasztva mesélhessünk nektek tapasztalatainkról. Legújabb epizódunk alanya a Petőfi Csarnok, vagyis a PeCsa! A Petőfi Csarnokról, mint a budapesti zenei élet egyik bástyájáról valószínűleg már mindenki hallott. …