Én és a Dal – 3.rész: Quimby + EZ Basic

Sorozatunk harmadik részében, tovább folytatva a hagyományokat, két zenekar dalairól vallanak azok, akik legjobban „ismerik” őket: a zenészek. Azonban rendhagyó módon ezesetben 3-an is rendelkezésünkre állnak, ugyanis a Quimby zenekar részéről Balanyi Szilárdot és Gerdesits Faszit is sikerült az elmúlt hetekben „diktafonvégre” kapni, míg az EZ Basic részéről Szarvas Árpád adott izgalmas válaszokat kérdéseinkre. A …

„Ráadásul én, ugye, punkból jöttem” – interjú Gerdesits Faszival, a Quimby dobosával

Most pedig következzék páros interjúnk második részének első fele, amit Gerdesits Ferivel alias, Faszival készítettünk ugyanott – Barba Negra -, ugyanakkor – 2012.április 19, mikor is a ZP sztori még friss volt -, mint Szilárddal. Ezt az interjút két részben közöljük le, mivel nem volt kedvünk a beszélgetés felét kihagyni az írott változatból. Az interjú …

Én és a Dal – 2.rész: Pluto + Mocsok 1 Kölykök

Új sorozatot indítunk a Fesztblogon! De még milyet! Hétről hétre 2-2 zenekar/zenész mesél saját dalairól, azok születéséről, a hozzájuk kapcsolódó vicces sztorikról vagy éppen eddig sohasem hallott műhelytitkokat oszt meg a Kedves Olvasókkal. Minden válaszoló 5 dalt kapott saját eddigi „életművéből”, melyeket diktatórikusan mi beosztottunk kategóriákba, így mindenki repertoárjából ugyanazon szempontok szerint kerül ki az …

„Olyan vagyok, mint Malacka!”- interjú Fánival, a kék elefánttal

Aki járt az elmúlt években hazai fesztiválokon, nagy eséllyel találkozhatott egy rejtélyes kék elefánttal. Ő az, aki a fejek felett utazik, aki előtt mindig megnyílik az út az első sor felé, és akivel rengetegen szeretnének fotózkodni. Ő nem más, mint Fáni, akivel évekkel ezelőtti feltűnése óta elsőként sikerült interjút készítenünk. A hajtás után tehát nem …

„Teljes mértékben meg kell élni az adott pillanatot” – interjú Bocskor Bíborkával (Magashegyi Underground)

A tavasz igazán meleg napjainak egyikén volt szerencsénk Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesével leülnünk beszélgetni. A helyszín az Orczy kert volt, ami a hirtelen jött hőségben tökéletes választásnak bizonyult. Itt, a fák árnyékában kérdezhettük Bíborkát a kezdetekről, az új lemezről, fesztiválokról, mindenről, ami csak érdekes vele és a zenekarral kapcsolatban mostanában. Interjú a hajtás …