Kishegyes Szegedtől délre, mintegy 100 kilométerre, Vajdaságban van. Az idei, immár a 7. Dombos Fest, „a hetedik te magad légy…”, ez a fesztivál mottója. Már az érkezés is annyira esetleges, hogy az jólesik. Az utca végében ácsorgó rendező fiú (aki éjszaka, mit egy szélmalom táncolt a Besh o droM zenéjére), kijelöli parkoló helyem: álljon ide …
Kategória: Ajánló
Fergeteges és monumentális koncertsorozattal hívja fel a figyelmet az éghajlatváltozásra, és az azt okozó fenyegető veszélyekre az Egyesült Államok korábbi alelnöke Al Gore, és Kevin Wall producer. A nevükkel fémjelzett Live Earth konertsorozat július 7.-én indul és a kontinens 8 pontján tart koncerteket. Persze senki sem maradhat ki, hisz nemes a cél, Magyarország egy társrendezvénnyel …
Zsámbék maga a csoda. Ha letérsz az autópályáról, néhány kilométer, és mintha egészen más tájon járnál. Ebben a mikro-régióban a rakétabázis szinte észrevétlenül emelkedik a táj fölé. Évekkel ezelőtt, amikor első alkalommal jöttem ide, sokáig azt hittem eltévedtem. De nem. S a mai napig sem lepődnék meg, ha éjfél után a hegyoldalon bóklászva marslakókkal találkoznék. …
Az Energia Zónában sport-őrület, T. Rudi után szabadon. Ennek kapcsán érdemes megjegyeznünk: ide menekült a Tejbár a Szigetről, csak most Macskafogó névvel működik. Ha valami értelmeset akar enni az ember, akkor itt érdemes próbálkozni. Zeneileg a csütörtök 10 órakor veszi kezdetét érdemlegesen, a Bauchklang nevezetű osztrák – beatbox kategóriába tartozó – formációval. Ezek után viszont …
Helyszínváltoztatásra kényszerül a 2007-es NagySkaland Skanking Camping. A Zánkai Úttörőtáborból a Római Fürdő területére, a Duna partjára, a tábornak tavaly is otthont adó, de azóta megújult Ártér Kultúrparkba költözik a ska-reggae fesztivál. A helyi viszonyok miatt az élő zenés program 5 naposra bővül, az új beosztást megtalálhatjátok a programok menüpont alatt. A fellépők változatlanok, illetve …
a készülődés a következőre tulajdonképpen a fesztivál zárását követő második napok kezdődik. akkorra elmúlik a fáradtság, teljes a kijózanodás, kezdenek jelentkezni a hiány tünetei. következő lépésként bekerül a naptárba a szabadság jelölés, amint biztosan tudható az időpont. aztán jegyet vesz az ember, vagy – bízva az ígéretben – haverokat kísérget jegyet venni. de az igazi …
