MTV Icon harmadik felvonás

Talán olvastátok az előző bejegyzésemet az MTV Icon-ról. Aki mégsem, annak röviden elmesélem, mi is ez az egész: Az ötletgazdák kiválasztottak három híres, már-már legendaként is nevezhető zenekart, amelyek előtt méltón tiszteleghet a hazai és külföldi zenei élet egyaránt. Nem az “ikon” banda fog játszani, viszont az “ikon” dalait hallhatjuk majd vissza, de kicsit másként. Nos, augusztus 2-án harmadik, egyben …

BalaTONE end, after the end

Ahogy egyszer véget ér a lázas ifjúság is, úgy a 2008-as BalaTONE Fesztivál is befejeződött vasárnap! Kollégáim már megírták az utolsó beszámolójukat, nekem sajnos nem volt még időm, de most akkor pótlom a hiányosságaimat! Nos, számunkra a Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncert volt az első a záró napon. De sajnos az is csak félórás késéssel, mert akadt …

BTONE Utolsó nap, mindent bele!!!

Utolsó napjához érkezett az idei BalaTONE Fesztivál, de a programoknak és a koncerteknek még korán sincs vége! Nézzünk körül, mit kínál uccsóra Zánka!!! Aki még mindig nem tudta elhatározni magát, hogy lelátogasson Zánkára, annak itt egy kis segítség a jó döntés meghozatalára. Mint minden fesztivál programja, a zánkaié is, az utolsó nap a legütősebb, ekkorra időzítik a szervezők …

BalaTONE-i helyzetjelentés 2. nap

A BalaTONE második estéjén sem maradtak program nélkül a fesztiválozó fiatalok. Ahogy tegnap írtam Kowalsky meg a Vega, Beatsteaks, Zagar és a Tankcsapda nyújtott felejthetetlen estét. Persze a sort még folytathatnám. A nagy színpad előtt álltam, hét óra előtt néhány perccel. Gyorsan elfutottam még egy sörért. A konferansz a koncert kezdés előtt két perccel a közönség elé állt. …

A lemaradt, de ki nem hagyott beszámoló a BalaTONE-ról

A sajtó sátor sajnos csak 12 órában  üzemel, a koncertek szerencsére nem! Így azon koncertek beszámolóit, amiket tegnap (csütörtökön) láttam, ma tudom csak prezentálni. Nos, lássuk a medvét!!! Ugye a Kaukázusról volt már szó tegnap, szép volt, jó volt, zúzós volt! Őt követte sokak kedvence, a Belga. Személy szerint én nem csípem annyira a rap-et, de aki …