Csillagok között   – God is an Astronaut az A38-on

Hatodik alkalommal járt nálunk szerdán a poszt-rock szcéna egyik legmeghatározóbb csapata, a God is an Astronaut.  Elhozták nekünk megrázó szomorúságukat, gyönyörű mélységeiket és egy csodás univerzumot nyitottak ki másfél órára a hajó fölé. A koncertet megelőzően kicsit furcsa nekem, hogy csak pár nappal a dátum előtt lett SOLD OUT az esemény, mert bár a poszt-rock …

FEZEN fesztivál, avagy az egyszervolt Sziget

Idén már 21. alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a FEZEN fesztivált, ahová fogalmam sincs miért, de eddig még sosem volt szerencsém eljutni. Bepótolva a hiányosságomat, nyakamba vettem az M7-est és megnéztem, hogy él meg egymástól pár méternyire a metál és a mainstream tábora, valamint hogy működik-e egy nagyfesztivál készpénzes fizetéssel és kézbe vehető, nyomtatott programfüzetekkel 2018-ban. …

10 + 1 fellépő, akiket látni kell a FEZEN-en!

Július végén rendezik meg az idei FEZEN fesztivált Székesfehérváron, ahová idén is rengeteg legendás rock és metál bandát hívtak meg a szervezők, de akiket a kevésbé zúzós ritmusok vonzanak, azok is megtalálhatják kedvencüket, mert a magyar popzenei élvonal is tiszteletét teszi a 4 napos rendezvényen. Közülük válogattuk ki azokat, akiket semmi esetre se hagyjatok ki! …

II.Világegyetemista Bál – Müller Péter Sziámi and Friends @ Kobuci

 Világegyetemista bálba volt meghívójuk az alternatív zene régi és új szerelmeseinek június első napján a Kobuci kertbe. Müller Péter Sziámi és barátainak műsorára rengetegen felvették hát „báli” ruhájukat, pár évtizeddel fiatalabb énjüket és végigtáncolták a nyolcvanas évek legnagyobb underground slágereit. Nyolc előtt pár perccel érkezünk Óbudára, ahol egy laza eső utáni friss hangulat, a Kobuci …