Vidor Fesztivál 2009

Augusztus 28. és szeptember 5. között nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje, amely az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény: 9 nap alatt 70 helyszínen mintegy 400 program zajlik. Zenei kínálata nemzetközi mércével mérve is kimagasló, hiszen ez Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol a műfaj hazai …

Air France: No Way Down EP

Az Air France a tavalyi év egyik leghangulatosabb zenei anyagát tette le az asztalra, nekünk pedig kötelességünk – még ha kissé megkésve is – írni róla. Hiánypótlás következik. Nem tudom, hogy a svédnek miért megy ennyire jól a nyári zenék készítése, de valamiért nagyon. És ez nem is baj. Most épp az Air France-szal utazok el nap …

Szivárvány és örömzene

Viszont így legalább a várakozás közben lehetett gyönyörködni a város felett egyre erőteljesebben előtűnő szivárványban. Meg van ennek az esős időnek is a szépsége. Közben elkezdődött a koncert és végül mi is bejutottunk, bár az első 2 számról így lemaradtunk. A lényegről azonban nem. A koncert elején még inkább az énekes-dallamosabb számok adták a fő …

Victor Wooten Band a Hajón

Aki a Wooten családban születik, valószínűleg már valamilyen hangszerrel és egyedi zenei látásmóddal érkezik a világra. A család legkiemelkedőbb alakja Victor Wooten, aki a világ egyik – ha nem a legjobb basszusgitárosa. Kellőképpen alátámasztja ezt az állítást, hogy három egymást követő évben is megkapta a Bass Player Magazine Bassist of The Year címét. Mindezt különlegesen virtuóz technikájának, zenei tehetségének és alázatának …