Kérsz egy öltáncot? A SZIN-en kaphatsz.

Két színpad között kalandozva egy meglehetősen forró helyszínre érkeztünk. Két “alig ruhás” csinos lányka, alkalmi műleszbi táncshowt nyomott egy terepjáró reflektorai előtt. Férfiak és nők egyaránt tapsoltak, fütyültek, hamar megtelt az őket körbevevő placc csupa vadkörte mosolyú emberrel. A főnök intésére kiragadtak egy önként jelentkezőt a tömegből és leültették. 5-8 percen át táncoltak előtte, mellette, fölötte szigorúan a jóizlés …

Hová tűnt Jr. Brown?

Reggel tenyeremet dörzsölgetve ébredtem, mert a teljes zenekaros Riddim Colony koncert ritka eseménynek számít. Szinte ugrálva mentem ki, hogy a Sziget után végre újra élőben láthassam kedvenc dancehall reggae bandámat. Sajnos nem pont úgy alakult a fellépés, ahogy vártam. Rég elfogadtuk, hogy a színpadon folyamatosan cserélődnek a zenészek. Legutóbb szintifronton váltottak Deseő Balázsra (aki szintén tolja Sub …

Nem sikerült megdönteni a vonatozás rekordját

Lassan mindennapos esemény lesz a Guinness-rekordok döntögetése, amelyre idén a SZIN is tett egy próbát. A szervezők a tavalyi egyetemista vonatozás rekordját készültek megdönteni a Nyuszi zenéjére, de ez valószínűleg nem sikerült. Hiába voltak nagyon sokan, a vonat többször elszakadt, elvált, eltűnt a Guinness-rekordok és a MÁV képviselőinek a szeme elől, amit a legtöbben értetlen pislogással konstatáltak. 2007 őszén …

“Csak ne pisiljetek”

Céltalanul bolyongunk a SZIN-en EZ Basicsre várva, amikor különös jelenséggel találkozunk. A helyi Rádió Plusz kitelepült egy !nyitott! stúdióval és egy !zuhanykabinnal!, ami azt a célt szolgálja, hogy az alkoholtól mámoros fesztiválozok oldottan karaokézzanak. A mikrofont beépítették egy zuhanyzófejbe, nagyon cool, tényleg. Bent egy kis plazma nyomja a klipet és feliratozza a szöveget, ha valaki nem ismerné az általa választott …