Sziget szombat

foto planktone

Előre szeretném jelezni, hogy nekem a szerdai volt az első alkalom, hogy szigetre mentem. Persze szombatra már nagy szakértőként tudtam magyarázni, hogy mi is az a luminárium, meg hogy miért a K-hídtól hátrább van a beléptetés.

Már a héven odafele feltűnt, hogy még a szerdai naphoz képest is kevesen vannak. Még leülni is le tudtunk. A beléptetés fél percig tartott, bármiféle sorban állás nélkül, valamint sörért is max. 1 percet vártunk az egész este folyamán.  Ez persze mondható szerencsének; engem mondjuk meglepett.

Mikor ránéztem a programfüzetre, hamar kiderült, hogy ma új zenéket fogok hallgatni, elvégre, ami érdekelt, mind 10-kor lép fel a fesztivál három végén.

Első utunk a Nagyszínpadhoz vezetett a Sisi koncertre. Ütős hangulat, jó táncosok. Nagyon sajnáltam a végére, hogy az elejét lekéstük, mert tényleg a nap egyik legjobb koncertje volt. A színpadon még egy deszkapályát is építettek, amin folyamatosan trükköztek a suhancok.

Utána elmentünk fröccsért, vettünk egy szendvicset a csónakházban, majd miután kitaláltuk, hogy kell kimondani (bébinomoney, én bébinocash-re tippeltem), beugrottunk a BBNO$-ra a Nagyszínpadon.
A színpadon 2 srác, egy DJ-pult volt csak, meg néha feljött egy harmadik. Pörgős, hangulatos koncert volt, nem az én világom.

A koncert után felfedező útra indultunk, a tagelős falnál megkértünk egy fiatalabb művész urat, hogy írja fel, hogy fesztblog, de végül fastblog sikerült. Hiába, a hőség őket is megviseli. Mellette egy erre kijelölt falra felírtuk, mi szeretnénk lenni, ha nagyok leszünk (Mick Jagger).

Ezzel végezve, elnéztünk az Esti Kornélra, ami nem volt rossz, de nem is volt egy nagy szám, a Pál Utcai Fiúk-hoz hasonlóan.
Kicsit megpihentünk, rákészültünk a Quimby-re, ami nem is okozott csalódást. Jó volt, de rövid, mint minden, ami nem a Nagyszínpadon van. Liviusra pedig megsértődtem, engem utánoz csak a szalmakalapjával.

foto planktone

Mire a stáb már illumináltabb állapotba került, pont elkezdődött az Analog Balaton. Meglepően jól megtudták mozgatni az embereket, de nekem még mindig nem a világom ez a zene sem.

A kis józanító techno után kalandvágyunk ébredt, amit majd egy órás eltévedéssel koronáztunk. Mivel tisztes ember ugye nem néz rá a térképre, kimerítően bejártuk az egész fesztivált, útközben az utcaszínészekkel szórakozva.

Mindezek után már csak a hagyományos Sziámis zárás várt ránk. Erre már csak az igazán kemény mag maradt, 30-40 emberrel ünnepeltük, hogy Sziget.

A kijutás ismét nehézséget okozott, bár ez valószínűleg a stábon múlott.

Összegezve, nem volt rossz ez a szombati Sziget, de én egy kicsit erősebb felhozatalnak jobban örültem volna.