két napig tartó Szigetem

a címet, természetesen, Bródy Egy hétig tart egy szerelem című dala ihlette, bár a Szigettel való szerelmem jóval régebb óta tart mint egy hét, csak épp bírni nem bírom már annyira a strapát.

ezek után, gondolom, nem kérdés, hogy a két nap egyike a Bródy-nap volt, azon meg most ne vitatkozzunk, hogy elismerhető-e az egy teljes napnak. azok, akik kb 4-től álltak a Nagyszínpad előtt a tűző napon, azok tuti nem vitatják a dolgot.

arra számítottam, hogy a Bródy-nap nyugdíjas nap lesz.
az is volt, de örömmel láttam, hogy sok nagyit kísért el nem kölyökkorú unokája, és őszintén mondhatom, a koncertet az unokák is élvezték.

én kifejezetten bírom a „forgószínpados” jellegű koncerteket, főleg, hogy átszerelési idő gyakorlatilag már nincs, vagy ha van, akkor azt úgy töltik ki dumával, hogy észre sem veszem.
azt nem állítom, hogy a kezdetektől sokan voltak, de mire lement a nap, megtelt a nagyszínpad előtti tér. sokan kihasználták, hogy lehetett papírszékeket venni, sokan eleve hozták magukkal széküket (ahogy a második napomon láttam, ez már nemcsak a régebb óta szigetelők körében dívik, sőt, a Decathlon sátránál külön kempingszék vásár volt), de a legtöbben álltak, táncoltak rendületlenül.

nem először csodálkozom rá, hogy Bródy szövegei mennyire időszerűek, bár szerencsére van pár szám, amit múlt időbe lehetett tenni április után. csak remélni tudom, hogy abban is maradnak.
jó volt látni, hogy a fiatal előadók őszintén tisztelik Bródyt, és csalódást egyedül az általam egyébként meglehetősen szeretett Hobo okozott csak, aki annak ellenére, hogy két rendkívül ismert dalt adott elő, nem tudta a szövegüket. pechjére és a közönség szerencsétlenségére pont nála mondta be az unalmast a súgógép.
a Wellhello Micimackó feldolgozása engem megnevettetett, Rúzsa Magdi hangja még mindig simán letépi a fejed, különösen, ha a Little Richardot énekli. megható volt, hogy Azariah az édesanyját hozta fellépni, az Örkény Kamara Kórus okozta a legvidámabb pillanatokat, de a legnagyobb sikere bizony Halász Jutka néninek volt (bocsánat, nálunk családilag így rögzült a neve) az eredeti Micimackóval és a Boldog születésnapottal.

méltó ünneplése volt ez a nap Bródy életművének és 80. születésnapjának!

a második napom a szerda volt, mikor is letoltam egy a hőskoromra emlékeztető majd 10 órás szigeteműszakot. mondjuk anno simán bírtam egy hétig ezeket a meneteléseket, de ez bizony most már megviselt, nem kicsit. ennyit arról, hogy az ember próbálja kis időre elfelejteni az időt.

az idei Szigeten a rengeteg off programnak, cirkusznak, színháznak örültem a legjobban, meg a visszatérő Lumináriumnak – ahova sorba azért nem álltam, de elnosztalgiáztam kicsit, hogy anno mennyire jó volt bemenni – és a magyar zenei színpadnak, ahol gyakorlatilag a teljes műsorra ott ragadtam. na ja, állíthatnám, mennyire érdekelnek a nagyszínpad fellépői, hogy egy-egy számukért mennyire odavagyok, de nem.

persze nem az volt a terv, hogy mindent megnézek, de Ivánékra csak odaálltam, bízva abban, hogy majd most is a Mocskos időkkel kezdenek, de nem, szerdán az volt az utolsó szám. persze megvártam.

aztán jött a Bohemian a Parno Graszttal, ahonnan egyszerűen nem lehetett szabadulni. ömlött a betyárok energiája a szinpadról, a nép meg táncolt, ugrált önfeledten.

aztán jött a Tankcsapda és a Legjobb méreg album amit szépen végigjátszottak. ezt a koncertet végképp nem terveztem végigállni, Lukácsot már jó ideje nem annyira bírom, zenéjüket is kinőttem, de aztán úgy alakult, hogy csak egyszer hagytam el a terepet, fröccs utánpótlás okán. régen voltam kemény zenei hangversenyen, valahogy jól esett. ráadásul sikerült a pogó szélére beállnom, így alaposan megfigyelhettem a Bohemian pogósok és a rocker pogósok eltérő stílusát.

a színpadon az esti fő fellépő a Kispál volt, bennem volt szándék a koncert kihagyására és helyette a Magic Mirrorban lévő ballroom show megtekintésére, de a társaság a Kispál mellett döntött, maradtunk. nem állítom, hogy Lovasiék életük koncertjét adták, de rendben voltak.

és, hogy milyen volt az újra magyar kézbe került Sziget összességében? szerintem kevesen voltunk, jóval kevesebben, mint amit megszoktunk. idén jogosan mondja majd Gerendai, hogy veszteséges lett a rendezvény, ami csak azért aggaszt kicsit, mert most nincs több fesztivál a portfólióban amivel összességében jól lehet kijönni a buliból.

látványban kicsit többet vártam, főleg mert Gerendai kiemelte, hogy erre újra nagyon figyelnek, többet is kaptam mint két éve, de még mindig volt hiányérzetem.

az utak kicsit kevésbé voltak burkolva, volt por is rendesen, no de az csak akkor nincs amikor sár van helyette.
nagyon sok kaja/pia árus volt, szerintem túl sok is, az árakról meg nem is írok, írnak mások, meg évek óta ugyanazt mondjuk. szerencsére a Csónakházban 1.100-ból ki lehetett hozni egy rántott húst zsömlében, vagyis azért lehetett bendőt tömni gazdaságosan is. oké, ott volt az Aldi is, pörgött is rendesen, de kellett türelem, hogy ott kajához juss.

ahogy írtam korábban érzékelhetően kevesebben voltunk, szerintem főleg a külföldiek nem jöttek, valszeg emiatt lehetett, hogy arányaiban többen voltunk magyarok.

ezen a Szigeten érzékeltem én is, hogy lassan eljár az idő a nagy fesztiválok felett, épp ezért komolyan drukkolok Gerendaiéknak, hogy még évekig, sok évig tudják működtetni a szabadság szigetét.