Nem mindennapi estét szervezett szombatra a Next Level csapata. Az ország egyik legnépszerűbb elektronikus zenei buliszervezői Modestepet látták vendégül, viszont élő felállásban. Ezért hát kiváncsiak voltunk, hogy milyen az elektronikus és élő zene fúziója, valamint, hogy milyen lehet éjjel 1:30-kor koncertre menni.

Modestep neve sokaknak ismerősen csenghet, főleg, ha a 2010-es évek elején hallgatták a UKF YouTube csatornáját és élénken érdeklődtek a dubstep iránt. Ez a név ugyanis megkerülhetetlen volt akkoriban. Nemhiába, Magyarországra többször is jött a produkció, igaz, dj szettel. Mostani látogatásuk viszont olyan érdekesnek tűnt, hogy mi sem hagyhattuk ki.

És ezt még – a mi korunkban már nagyon későinek mondható – 1:30-as kezdés sem húzhatta keresztül. Régen volt már arra példa, hogy ilyenkor merészkedjünk klubközelbe, most viszont annyira elemünkben voltunk, hogy még a warmupot is meghallgattuk, amit Dublicék szállítottak, megalapozva ezzel az este jó hangulatát.

Látva a közepes mennyiségűnek mondható tömeget, az ikrek szettje után elindultunk italért, hogy ne a koncert közben kelljen kimenni, viszont mire megfordultunk, gyakorlatilag csak a hangosítók mellett tudtunk megtelepedni.

Ez szerencsére nem befolyásolt semmit, mert nagyon jó koncertet adtak a srácok. Bőven jutott hely az olyan klasszikusoknak, mint a Sunlight vagy az Another Day, amikhez tökéletesen passzoltak a Give Up The Ghost turnéalbum kedvencei is, így a Hang My Heart vagy a kisebb ovációt kiváltó Bodybag.

A szett tökéletesen ötvözte az élőzenés rockot az elektronikus basszus zene különböző alfajaival, így a drum and bass, a dubstep, a riddim vagy a trap stílusjegyei is helyet kaptak. A pogó mindkét műfaj sajátja, így nem is volt meglepő a közönség közepén kihúzott kör, viszont a helyenkénti hörgések (screamek) igen és abszolút színesítette a koncertet.

Amilyen gyorsan megtelt a tánctér, olyan gyorsan ki is ürült Modestep végére, így az afteren már jóval kevesebben maradtunk, aminek a nagy tumultus után egy kicsit örültünk is. Így egy igen emlékezetes estét könyvelhettünk el.
