Nézőként érkezett, világsztárként ment haza a Glastonbury fesztiválról

Ritkán hiszünk ma már a hétköznapi csodákban, de ami Alex Mannel történt Anglia leghíresebb fesztiválján, azt nyugodtan sorolhatjuk ebbe a kategóriába. A 15 éves fiú egy londoni rapper buliján vett részt nézőként, majd mire a koncert véget ért, gyökeresen megváltozott az élete.

Santan Dave, a londoni rap szcéna húzóneve is fellépett az Other Stage színpadán, az idei Glastonbury utolsó napján. Ezrek jöttek egy jót bólogatni és együtt szövegelni a díjnyertes rapperrel, közöttük volt Alex Mann is, aki először járt ezen a fesztiválon. Dave több klipjében is PSG mezben tolja a vakert, ezért hát Alex is felhúzta saját Thiago Silva mezét, ami élete legjobb döntésének bizonyult. Történt ugyanis, hogy Dave AJ Traceyvel közösen készült számát készült éppen énekelni, melynek címe hogy, hogy nem „Thiago Silva”. Előtte azonban körülnézett, és megkérdezte a közönséget: „Ki elég józan ahhoz, hogy énekelje velem a szám szövegét?”. Ekkor Alex barátai egyként mutattak a 15 éves rajongóra, aki a mezére mutatott és jelezte, ő bizony készen áll. „Látok egy PSG mezt, de vajon a szöveget is tudod?” kérdezte Dave, majd Alex elnyomott barátja nyakában ülve pár sort a szövegből, ami rögtön meggyőzte a rappert. A helyi in-kal gyorsan kikapta hát a fiút a tömegből, majd óriási ováció mellett felkísérte a színpadra. Ilyet persze eddig is láttunk már, Robbie Williams is mindig kinéz magának egy dekoratív lányt, akit felhív, beszél vele 2 mondatot (persze nálunk ez nem működött a Szigeten, mert a mi lányunk nem nagyon értette a basic angolt sem, de ez egy másik történet), szóval ismerős sztori ez.  Első körben Dave is azt kérte csak, hogy az eredetileg AJ Tracey által vakert szövegrésznél kapcsolódjon majd be a fiú, de Alex egy kicsit másképp gondolta ezt. Kapott egy mikrofont, kicsit összerakták a srácot a háttérben, addig is a közönség Thiago Silvára énekelte a White Stripes Seven Nation Armyját.

Majd zene indul, mindenki szurkol neki, de hát ki van felkészülve arra, amikor a súlyos szlengekkel átitatott, komplex feka szövegelést egyszercsak elkezdi egy vézna, kis fehérbőrű, vászonsapkás,iskolás fiú fullban tolni úgy, hogy egy szót sem hagy ki, nem hibáz el, és még mozgása is van a színpadon?! Durva élmény lehet élőben ez nézőként, őrjöng is a tömeg rendesen.  Az első versszak végén Dave is látja hogy mi a helyzet, pacsizás, utána gyakorlatilag végig kíséri csak Alexet, hogy azután totál őrületben érjen véget a szám. Ezrével skandálják a srác nevét, aki látszik, hogy elég eufórikus állapotba kerül, azt sem tudja, merre menjen le a színpadról.

Dave (feat. Alex) – Thiago Silva | VERY STRONG LANGUAGE

Truly a piece of Glastonbury magic. Watch Dave and audience member Alex perform Thiago Silva at Glastonbury 2019. Visit the Glastonbury 2019 website for more videos and photos

Másnap persze a Guardian újságírói fel is keresték annak rendje és módja szerint a fiút, mert sokan megrendezett színjátéknak vélték csak az egészet.

„100%-ban igazi volt. Egyszerűen csak megtörtént. Dave-et csak egyszer láttam ezelőtt egy bristoli fellépésén.  Nagyon izgultam, bár szólt, hogy ha elfelejtem a szöveget, nem gáz, csak nézzek a szemébe, és segít majd. De ment végig!” – mesélte Alex, akinek egy nap elteltével 82 ezernél (!!) jár éppen követőinek száma a Twitteren. „Dave szólt a szám után, hogy sokan fognak írni, és szóljak neki, ha tud majd valamiben támogatni. Hihetetlen az egész! Ez volt életem legjobb napja!”.

Így gondolta ezt akkor a 15 éves fiú, de azóta az éppen Copa America elődöntőre készülő szupersztár, a szám címadója, Thiago Silva is megtalálta Alexet, és elkérte a telefonszámát, hogy beszéljenek.

„Durva. Nem tudom, mit mondok majd neki, de nagyon szeretem a játékát, úgyhogy valószínűleg ezt fogom!”

Aki nem hiszi, járjon utána.

Aki pedig igen, az kezdjen gyorsan tanulni egy Foo Fighters vagy egy Ed Sheeran dalt, hátha augusztusban rá is mosolyog majd a szerencse.J

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Te is jönnél a Glastonbury Fesztiválra? Mi is! Sajnos azonban mivel a jegyek 2016-ra (120 000 db) elfogytak már korábban mindössze 30 perc alatt (!!), nem olyan egyszerű sajnos a bejutás a világ egyik legnevesebb fesztiváljára. De persze nem remény- és esélytelen a helyzet. Pers...