Safety First, a Balaton Sound kezdeményezése a biztonságos fesztiválozásért

Tudatos és biztonságos fesztiválozás, sokat hallunk erről az utóbbi időben, igaz? Nos, a Balaton Sound nem csak beszél a problémákról, hanem konkrétan tesz is érte: az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni egy mindenkinek élvezhetőbb fesztivál érdekében. A továbbiakban a szervezők közleménye a bejelentésről:

Mint a legtöbb fesztiválra, így a Balaton Soundra is minden évben több tízezer fiatal látogat ki, olyanok is, akik nem feltétlenül vannak tisztában saját határaikkal, korlátaikkal. Ez a jelenség komoly előkészületet, szakértelmet és erős helyszíni jelenlétet követel meg – erre már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál szervezői. Ugyanakkor, mint az ország legmodernebb fesztiválja, a Balaton Sound a Safety First program segítségével fejleszteni szeretne ezen a területen, annak érdekében, hogy a fesztiválozók számára még elérhetőbbé és átláthatóbbá váljon, hogy hova, mikor és kihez fordulhatnak baj esetén.

És hogy mit is takar pontosan a Safety First program? Egyrészt a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. A szakértői csapatban belsős – így Benis Dániel, a Sound technikai vezetője és Tóth Tibor, a fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője -, valamint külsős szakértők – Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Metzker Viki DJ, valamint Henry Kettner vlogger-influencer – kaptak helyet. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz.

A Safety First szakértői videóban is beszélnek a problémás esetekről és azokról a praktikákról, amelyekkel könnyedén elkerülhetők az ilyen szituációk:

A Safety First program nagyon fontos, innovatív eleme továbbá a chatbot funkció, amely lehetővé teszi, hogy a fesztiválozók könnyedén, a Facebook Messenger-en keresztül azonnal, a helyszínen jelezhessék a fesztivál szervezőinek, ha segítségre szorulnak vagy ha problémás esetet észleltek. Így a fesztiválozók azonnali segítséget kaphatnak üzenet formájában, amennyiben a megoldáshoz nem szükséges a szakértők fizikai jelenléte, azonban szükség esetén azonnal, helyben tud segítséget kérni. Ez fontos szerepet tölt be a fesztiválozók felelősségtudatának növelésében, az egymásrafigyelés ösztönzésében, hiszen a chatbot funkcióval nem kell direkt bevonódniuk más problémás helyzetébe, mégis jelentős segítséget nyújtanak bajba jutott társuknak, ha jeleznek Facebook Messenger-en keresztül a Safety First csapatnak. A chatbot segítségével a fesztiválozók is a program részeseivé válnak és a részvételükkel jelentősen hatékonyabbá válik a segítségnyújtás.  Ezen kívül a chatbot-on keresztül a programokkal kapcsolatos információk is gyorsabban és könnyebben elérhetővé válnak.

A Safety First kezdeményezés keretében idén az önkéntesek bevonására és edukációjára is nagyobb figyelmet fordítanak a szervezők, hiszen külön, orvosi-, nemzetvédelmi-, és pszichológia hallgatókból álló  Safety First önkéntes csapatok is támogatják majd a biztonságos fesztiválozást. Az önkéntesek jelentkezését az alábbi felületen várják a szervezők: https://fesztivalonkentes.hu

Balaton Sound
2018. július 4-8.
Zamárdi
balatonsound.hu