Nem hittem, hogy az a Sziget ahova Isten tudja hány éve járok, totál outsidernek fogom magam idén érezni. A bejáratára gyakorlatilag csak nem tették ki a táblát: a rock elfogyott, hip-hop van minden méretben. Szervezők is érzik, hogy nem ez a negyedszázados jubileum lesz életük műve. Az okokba belemehetünk,- amibe évek óta belemegyünk-, de a Szigettel majd egyidőben megrendezésre kerülő három napos alapvetően rock kötődésű Reading and Leeds Fesztivál is majd ugyanezt az olcsó line up-ot dobta össze Eminemet és a Muse-t leszámítva, ami itt is durranthatott volna, de nem jöttek, nincsnenek itt, ez van.
Csütörtök
Idén a korábbi évekhez hasonlóan elvétve találunk a Nagyszínpadon rock vagy élőzenét. Csóri Biffy Clyro Wiz Khalifa warm up-jaként lépett fel csütörtökön. Simon Neil és Johnston fivérek, azok közé tartoznak akik becsülettel letolják a bulit legyen szó akár a megboldogult PAFE kis közönségéről is. A kacsaszájú skót énekes taknya-nyála egyben, izzadt testére tapad haja, a harmadik számnál már a saját anyja se ismerne rá erre az ősember kinézetre. Pár éve voltak a voltak a csúcson, elhoztak minden lehetséges díjat legjobb élőzene kategóriában. 2013-as Szigetes koncertjükön – ami a hét egyik legjobb fellépése volt-, amit olyan látvány elemekkel spékeltek, amiket end showkon szokás elővenni: füst, lángcsóvák, konfetti. Na, ilyen most nem volt, sőt. Egy árva BC monogram se díszlet mogöttük, hogy hirdesse a közeli Divinoban kortyolgatóknak, ki is játszik a Nagyszínpadon, nemhogy egy füstgép.
https://www.instagram.com/p/BXn0JHpFh1t/?taken-by=fesztblog
Szóval kicsit megkoptak. Szájmonka frontman láthatóan nem is hisz magában annyira, megint erőt vett rajta a színpadon a bocs, hogy élek attitűd. A számok eleji kurjongatásait, most herélt kakasnak lehetett hallani. Régi önmaguknak csak árnyékai voltak, amihez az is hozzájárult, hogy tavaly sikerült egy ritka szar albumot összetenniük az Államokban. Igaz mindig is csináltak slágereket, Mountains, Biblical, Bubbles, de a hard rock vonalat sosem feledték. Eddig ugye.
A hangulat a rajongóknak köszönhetően volt kiváló, addig ameddig nem a cikis Ellipsis-ről játszottak, és nem a lírai számokat erőltették. Ennek csak a fesztiválmacák örültek – tancikáltak magukban -, akik idén nem virágkoszorúval készültek, hanem arany festéssel arccsontjukon. Sikerült a Biffynek négy akusztikus, balladisztikusabb trackkel jól leültetni a hangulatot, amiből elég lett volna csak kettő is. Az utolsó három számnál, amikor viszont nem az amcsi producerek kreálmányait nyekeregték, villantottak abból miért lehetett az esti idősávba meghívni a zenekart. Magam is annyira ki voltam éhezve a valódi rockra, hogy a Stingin’ Belle-nél berohantam az óriási circle pitbe. A buli hatosnál nem volt több.
az eljátszott számok itt
Péntek
Nem vagyok és nem is leszek egy PJ Harvey rajongó. Akkor meg a francért írsz róluk – kérdezheti a kedves olvasó. Ott voltam, szóval pár gondolattal fárasztalak csak. Ő az azaz előadó, aki három szám után kifejezetten fáraszt, mert egy végtelenített, monoton szenvedésnek tartom, amit csinál. Nem is dörgölőzött soha slágergyáros producerhez, – mint Florence and the Machine -, hogy tegyen már neki össze egy fesztiválalbumot. Így fellépését 25 év várakozás után is kicsit indokolatlannak tartottam a Nagyszínpadon. Olyan Alt-J, Sigur Rós érzésem volt. Hasonlóan Sziget meg Nagyszínpad egy-két éve, és a közönség jelentős része (ahogy akkor is) beszélgetésbe elegyedett, mert nem tudták lekötni a figyelmüket. A where are you from-ot percenként hallottam, de egy shut up-ot egyszer sem, pedig jó előre besétáltam a foghíjas tömegbe, hogy átvegyem az életérzést. Há’ nem jött át. Harvey kisasszony is saját transzával volt elfoglalva, mint közönségével, nekünk azt se mondta: bú vagy bá. Orfűi end show után (Lovasi 60) domboldalban csendesülősnek még jó lehet tíz év múlva. Az előadásért jár egy 3-as.
https://www.instagram.com/p/BXqYl1LFrVK/?taken-by=fesztblog
A Kasabian két évvel ezelőtti fellépése kifejezetten kellemes emlékeket ébreszt, és idei albumuk se siralmas, sőt, tartanak egy szintet, van miért hallgatni őket. Még a Mojo magazin sem adott 60 pontnál kevesebbet nekik. Tény, hogy eltávolodtak a pszichedelikusabb iránytól és egyre inkább a seggrázós, partizós szintisebb felfogásban hozták létre az új korongot. Nekem úgy tűnt, hogy Arctic Monkeys-t és Miles Kane-t (Ill Ray, Comeback Kid) és Daft Punk féle diszkót is hallgattak bőven (You’re In Love With the Psycho), mert mind a dobjátékon, mind a dallam- és énekszerkesztésben bőven rájuk lehet ismerni. A Kasabian egy csomó száma amúgy is egy énekelhető, nananázható Snickers csoki reklám, na ebből most sokkal több lett. Igen lehet az az érzésünk velük kapcsolatban, hogy van saját hangjuk, de azért a korszakos vagy már nem aktív brit bandáktól begyűjtik azokat a stílusjegyeket amiktől ők működtek és azt dolgozzák saját szájízükre.
https://www.instagram.com/p/BXswjpbFCtU/?taken-by=fesztblog
Sergio Pizzorno meg is köszönte a Szigetnek, hogy végre abszolút headliner-ek lehetnek nálunk. Hozzáteszem nemcsak itt, hanem a fent említett Reading Fesztiválon is napi zárosok. Ami kifejezetten pozitív volt és kiemelte őket az aznapi programból, hogy egy nagyon jó hangulatú koncertet adtak, amit ők végig élveztek és ez piszkosul átragadt a közönségre is. Tom Meighan énekes mosolyogva produkálta magát a fellépés alatt, alig akartak lejönni a színpadról, minden kameramantól és objektívtól külön-külön elköszöntek. Hálájuk nem kamu volt, egészséges önbizalmuk mögött, egy viszonylag jó új album áll, azaz, hogy tíz év után sincsenek leszállóágban, megbízhatóan csinálják a slágereket, amivel tudnak azonosulni is. A buli meg jó volt, kihozták belőle amit kellett, kapnak egy kilencest.
az eljátszott számok itt
borítókép: szigetofficial fb