Vérbeli díva érkezik – Emika @ A38

Az A38-on már többször fellépett elektropop-díva, Emika tavaly jelentette meg új lemezét. A Ninja Tune-t elhagyó, saját kiadót alapító Emika éteri, elszállós, ugyanakkor súlyos ütemek zuhogásával tarkított fellépései egyszerre vokális szólóestek és nagyszabású gépészkedések, aminek középpontjában mindig ott van Emika varázslatos személyisége.

2011 egyik legnagyobb felfedezettje volt a brit Emika, akinek első albuma majd minden „év lemeze” listán előkelő helyet foglalt el. A Ninja Tune üdvöskéjét mindenütt „a dubstep megújítójaként” ünnepelték, és zenéjében eredeti módon ötvöződik a dubstep, a bristoli triphop és jelenlegi lakhelye, Berlin minimálja. Ugyanakkor Emika azóta kitört az undergroundból is, nagyszerű popdalokat ír és ad elő, tele finomsággal, rafinériával és eleganciával. Éteri, elszállós, ugyanakkor súlyos ütemek zuhogásával tarkított fellépései egyszerre vokális szólóestek és nagyszabású gépészkedések, aminek középpontjában mindig ott van Emika varázslatos személyisége.

A cseh származású, ám Angliában felnőtt producer/énekesnő egyedi zenei világára hamar felfigyeltek, és nem véletlen, hogy az önmagát mindig megújító, a mai napig előremutató kiadónál, a Ninja Tune-nál kötött ki, és első lemeze nem egyszerűen óriási siker lett, de már-már „mainstream” kiadói koncepció szerint sorra jelentek meg róla a jobbnál-jobb kislemezek.

Képzettsége és elkötelezettsége odáig vezetett, hogy tavaly elhagyta a Ninja Tune-t, és saját kiadót alapított. Harmadik nagylemeze, a DREI már itt jelent meg, néhány hónappal követve a teljes egészében szólózongorára írt Klavírnit. Emika minden interjújába elmondja, hogy milyen eufóriával élte meg a saját kiadó alapításával járó szabadságot és felelősséget. A 2015-ös év tényleg Emika éve volt, a DREI már egy minden szempontból érett személyiség perfekcionista munkája. Hűvös és távolságtartó, ugyanakkor helyenként romantikusan érzelmes, gazdagon rétegzett album.

A MYGL, azaz a My Girl’s Laptop tulajdonképpen a magyar rock egyik jelentős alakja, Szőke Barna gitáros elektronikus szabadidőprojektje. A Qualitons, a Hó Márton-féle Jégkorszak, a Nemjuci tagja régóta bütykölget mindenféle elektropop vázlatokat, de csak 2014-től kezde ezeket komolyan venni, és 2015-re össze is rakott egy nagylemezértékű EP-t. A lemezen – ahogy a koncerteken is – Hó Márton énekel.

Finom, hűvös, elegáns elektropop, melankolikus és költői szövegek, önmagukat nem túlságosan komolyan vevő, játékos és barátságos dalok: ez a MYGL, aminek jelképe, a hatalmas világítózöld szív pontosan elmondja, mire is számíthatunk egy MYGL-fellépésen.

Emika (UK), MYGL
2016. február 13., szombat 20:00
A38 Hajó Koncertterem
Jegyár: 3400 Ft, elővételben: 2900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.