a hipertérugrás elmaradt

vártam, mint a Messiást. az első buli szabadtéren, áprilisban, a megboldogult PAFE időpontja, azaz még Pünkösd előtt. 
szezonnyitó koncert a hiperkarmával, többet ennél nem kívánhatok?
de akkor miért hagytam el a parkot a koncert végét követően szinte azonnal?
hol volt a lábamból a bugi?
és bugi helyett mi volt a többiek lábában? slowfox?

mert valami nem stimmelt. lassan jöttek a számok egymás után, jól szóltak, de kicsit halkan, a közönség meg valahogy nem harapott. pedig énekelt mindenki becsülettel, tánc is volt, de mégis, talán ez volt a legsemmilyenebb hiperkarma koncert amin jártam.
Robi beletett mindent, ez nem kétséges. még mindig aggódva megyek fellépéseire, de annyira szeretem látni, hogy rendben van. azt is simán elhittem neki, amit mostanában le is nyilatkozott, hogy hetének fénypontjai a másfél órás fellépések.
az ő öröme is lejött a színpadról.

hiperkarma_koncert

hogy akkor mi hiányzott? fene tudja, aki viszont elárulni nem hajlandó.
szívem szerint ráfognám az egészet a helyszínre és annak közönségére, de nem tehetem. ezer stílusú koncerten jártam már a Parkban, ezerféle közönséggel találkoztam, hála az égnek a Parknak nincs, és remélem nem is lesz, tipizálható közönsége.

félreértés ne essék, jó volt a hiperkarma koncert tegnap. jó, csak nem olyan, amit vártam. az sem kizárt, hogy a hiba bennem volt. maradjunk annyiban, hogy izgatottan várom a következő hiperkarmát, ami nekem Orfűn adatik majd meg. derűs időt, önfeledt másfél órát jósolok.

bónusz, egy nyúlfarknyi, nutshell-nyi részlet a turnébúcsúztató búcsúzó szám részéből. ez is hiányozni fog a koncertek végéről.

feszt_o_meter_60

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Fatboy Slim helyett egy duci srác a nap nyertese – Volt Feszti... Nekem idén csak egy nap jutott a Volt Fesztiválból, aminek azért nehéz a pozitív oldalát megtalálni, de ha nagyon lelkes akarnék lenni, akkor azt mondanám: így legalább nem voltam leeresztve, mint a lufi a fesztivál utolsó napján. Tavaly a fáradtságt...
Best of 2014, avagy kedvenc lemezeink idén (I. rész) Nekiültem idén is megírni az idei kedvenc lemezes cikket, és arra lettem figyelmes, hogy 2014 elég foscsi egy év volt albumok terén. Tavaly zokogva húztam ki címeket a 25-ös listáról, hogy helyet szorítsak egy másik kedvencnek. Ehhez képest idén elég...
(Majdnem) képzelt riport egy belga rockzenekarról – Triggerfinger az... Képzelt riport egy belga rockzenekarról. Majdnem ez lett a címe az antwerpeni Triggerfinger budapesti koncertjéről szóló beszámolónknak. Történhetett volna ez azért, mert számomra értelmezhetetlen módon a koncerttel kapcsolatos internetes megjelenés...