Tavaly felrobbant tőle az internet, most az A38-on ad koncertet

Biztosan te is láttad azt a magyar klipet, mely 2014-ben bejárta a fél internetet és a világ a csodájára járt. Tudod, a Parfüm! Ő volt Csemer Boglárka, azaz Boggie, akinek sikersztorija idén is folytatódik. A bájos és tehetséges dalszerző-énekesnő épp a hétvégén jutott be A dal középdöntőjébe, és ki tudja, a február 28-i döntő után, március 5-én talán már hazánk Eurovíziós Dalfesztivál-képviselőjeként köszönthetjük az A38 Hajón. Annyi biztos, hogy ezen a meghitt hangulatú klubkoncerten felcsendülnek Boggie legnagyobb slágerei, a híres, Photoshopos klipjével világsikert aratott Parfüm, vagy a Wars for Nothing is.

 Csemer Boglárka, azaz Boggie a fiatal jazzénekes-generáció egyik legtehetségesebb és legüdébb jelensége. De Boggie nem csupán énekesnő: dalszerzőként sajátos dzsesszes-sanzonos-popos világot épít, amit állandó alkotótársával, Sebestyén Áron zongoristával hozott létre. Kedves, könnyed, barátságos, ám mégsem felszínes dalaikat napok múlva is dúdolgatjuk, Boglárka pedig a maga kisugárzásával, bájával, csengő hangjával érzelmekkel és gondolatokkal teli univerzumba kalauzol minket.

Boggie sokáig élt Franciaországban, minden bizonnyal innen a sanzon szeretete és a műfaj mély ismerete. Később a Csillag születikben tűnt fel, első nagylemeze 2013-ban jelent meg, ám az igazi, robbanásszerű világsikert egy ötletes és szellemes videóklip hozta meg. A tízmilliós letöltést produkált klip egy fiktív Photoshop-retusálási műveletet mutat be, nem máson, mint magán a művésznőn. Az egyedülállóan ötletes film robbanásszerűen terjedt a nemzetközi zenei-, dizájn- és techblogokon, amíg a mainstream média is felkapta. A végeredmény: egy több milliós nézettséggel bíró klip, rengeteg megkeresés, interjú és hatalmas közérdeklődés.

Boggie sikersztorija idén is folytatódik: nagyszabású „békehimnuszát”, a Wars for Nothingot előadva éppen ezen a hétvégén jutott be A dal középdöntőjébe. Úgyhogy együtt izgulhatunk: könnyen előfordulhat, hogy a március 5-i koncerten már Magyarország Eurovíziós Dalfesztivál-képviselőjeként köszönthetjük.

Boggie
2015. március 5., csütörtök 20:00 A38 Hajó
Jegyár: 2500 Ft, elővételben: 2000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.