„A buli pedig jobb lesz, mint bármi, valaha” – Ivan & The Parazol és Mary PopKids a Közgáz Gólyabálról

Vannak olyan események, amiken Ott Kell Lenni. Igen, így, nagy betűvel. Ilyen a nagyi 70. születésnapja, a hugi diplomaosztója, vagy szenteste minden évben a családdal. Na, ezek mellé kerül be az aktuális évi Közgáz Gólyabál dátuma is a naptárba, ami nem véletlenül minden egyetemista buli megkerülhetetlen mérföldköve! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem csak a fesztblog rendszeres visszatérője az eseménynek évről-évre, hanem az Ivan & The Parazol és a Mary PopKids is, akik most elmondják gondolataikat a az idei, november 22-i buliról.

Az Ivan & The Parazol 2010-ben már fellépett a Közgáz Gólyabálon. Azóta játszottak már a legnagyobb hazai fesztiválok valamennyi nagyszínpadán, és Amerikában is komoly hírnévre tettek szert. Idén azonban visszatérnek a gyökerekhez, és 4 év után újra meghódítják a Fővámpalota auláját. Ennek alkalmából készítettük Ivánnal, Mátéval és Simivel a következő interjút. A srácok nagyon lazák, jó fejek és lelkesen várják, hogy újra a Közgázon zenélhessenek.

Mi az az egy szó, ami legjobban jellemzi a bandátokat?

Simi: Őszinte szeretet és szexualitás. Egyben.

Mi jut eszetekbe először egy gólyabálról?

Iván: Hányás.

Simi: Hogy minden lány gyönyörű.

Hogyan képzelitek el a tökéletes gólyabált?

Iván: Fellépünk, és sokan vannak.

2010-ben már felléptetek a Közgáz Gólyabálon. Hogyan emlékeztek rá vissza?

Iván: Istinek (Simi instruktorának) üzenjük, hogy még lóg nekünk egy üveg töménnyel, amit kiöntött.

Máté: Egy előadóban ültünk, akkor még rá lehetett bent gyújtani. Bex zeneelméleti és fizika előadást tartott, cigizgettem, hallgattuk az előadást. Szenzációs volt.

Simi: Nekem azért volt jó, mert nem kellett kiöltöznöm. Az tetszett nekem, úgy éreztem, más vagyok, mint a többi gólya.

Bizonyára tudjátok, hogy minden évben megválasztjuk a bál királynőjét és királyát. Milyen nektek a bál szépe? Felhívnátok-e a színpadra?

Iván: Nem hívnánk fel, féltékenyek lennénk rájuk, hogy ők szebbek.

Iván és Simi: A királynő gyönyörű, fantasztikus, hatalmas csöcsökkel. A király meg egy nagyon jó kis hapsi, kigyúrt, napbarnított bőrű, bundesliga hajjal. Mind a ketten zsakettban. A csávónak van tetkója, a csajnak piercingje a nyelvében.

Simi: És eredeti vörös legyen, mind a kettő.

Iván: Az az új kedvenc?

Simi: Az a régi kedvenc.

Mi az, amit mindenképpen el fogtok játszani?

Simi: Érdemes lenne megnézni, hogy 4 éve mit játszottunk. Abból szerintem egy se lesz.

Iván: Az új lemez dalait részesítjük most előnyben. Természetesen számíthat a közönség az első lemezről is jó pár olyan dalra, amiről azt tapasztalatuk, hogy nagyon szeretik. Az új lemezt nem akarjuk a torkukon lenyomni, de azon is azt látjuk, hogy bevált, és működik, ezért mégis lenyomjuk a torkukon azt is. Sóval vegyes felvágott lesz.

Van-e egy utolsó üzenetetek?

Simi és Iván: Istinek üzenjük, hogy mindenképp legyen ott, különben számolunk!

Mi akár Istik lennénk, akár nem, semmiképp sem hagynánk ki a Közgáz Gólyabált. De lesz még másik visszatérője is az estének:  két év után ismét itt lép fel a Mary PopKids is – ennek örömére ütöttünk össze Kamával és Sanyócával egy originál báli villáminterjút. Koncert előtti szeánszokról, inspirációról, színpadi malőrökről, no meg emlékezetes gólyabálokról egyaránt esett szó. Mi nem hagynánk ki a szombati koncertet.

Hogyan emlékeztek vissza a 2012-es bálra?

Kama:  A koncert nagyon-nagyon jó volt. A buli pedig hajjaj… Mondjuk mindenképp hozzá tartozik, hogy én oda jártam, úgyhogy jó néhány gólyabálon voltam már. A legjellemzőbb az a feeling, hogy mindenki nagyon csinos és egy óra múlva a lányok hánynak a wc-ben. Ez jut eszembe. De imádom. Szerencsére sosem az voltam, aki hamar kihullt. Inkább kalandoztam az épület különböző pontjai között.

Sanyóca: Felmentünk a harmadikra, beszöktünk termekbe. És elloptunk valami növényt, azt hiszem páfrányt, aztán leküldtük egy lifttel.

Most is ilyen bulira számíthatunk?

Kama: Nyilván mi sem leszünk szomjasak. A buli pedig jobb lesz, mint bármi, valaha. Jobban várjuk, mint a Karácsonyt idén. Az Öreg Halott Pénz is be fog nézni egy szám erejéig.

Mi nem hiányozhat a backstage-ből? Mi várjon titeket jövő szombaton a Közgáz Gólyabálon?

Sanyóca: Whisky, fröccs (rozéból), vörös bor Viktornak, a basszusgitárosunknak, Red Bull, sok ásványvíz, tálca sör, sok szendvics – mert éhesek, mindig éhesek vagyunk. Ennyi. Nincsenek sztárallűrjeink.

Van valami színpadra lépés előtti hagyományotok, szeánszotok?

Sanyóca: Ami minden koncert előtt megvan, hogy összekapaszkodunk nyolcan, plusz néha még a roadok is, Kama mond egy ilyen minimális „szektás beszédet”, jól megszorítgatjuk egymást és háromra magas hangon azt mondjuk, hogy PopKids.

Mit éreztek a színpadon?

Kama: Attól függ. Az Élőkoncertben éppen ez a zseniális – ezért nem fogja soha semmi helyettesíteni –, hogy nem tudhatod előre, milyen lesz. Függ mindentől, a zenekar egyes tagjainak a hangulatától, a zenekar hangulatától, a közönségtől, attól, hogy a napod milyen volt, be vagy-e rúgva vagy sem, a fényektől, hogy telihold van-e. Ha nagyon együtt van a zenekar, ami velünk szerencsére általában így van, akkor bármilyen közönséget, egy úgymond lagymatagabb közönséget is meg lehet fordítani: őrjöngő tinikké tudjuk változtatni az ötvenéves emberkéket is.

Esett meg már veletek olyan igazi, hamisítatlan színpadi malőr?

Sanyóca: Velem rendszeresen. Egy A38-as koncerten például be akartam ugrani a tömegbe bodysurf-ölni, csak, hogy ezt nem mindenki vette észre, tíz olyan emberre landoltam, akiket ez teljesen váratlanul ért. Igen, volt egy két fura eset, de semmi igazán vészes.

Kama: Voltak még vicces dolgok, például, amikor Kristóf, a basszusgitárosunk Németországból jött vissza a debreceni koncertünkre, mi pedig a színpadon vártuk, hogy megjöjjön, bedugja a gitárját és kezdjünk. Ráadásként persze otthon hagytuk a kábeles dobozunkat.

Reméljük, most nem készültök ilyesmivel. Mivel fogtok kezdeni?

Kama és Sanyóca: Desert Kings

És mire lesz a visszataps?

Kama ás Sanyóca:  Nightdrive/Mosoly /Nem tudom, melyiket súgták hangosabban – a szerk./

Az nem kérdés, hogy jól áll nektek a színpad – kiváltképp az, ami az aulában lesz. De mégis, ha nem zenélnétek, akkor mit csinálnátok?

Sanyóca: Nőgyógyász lennék, de csak önkéntes…

Kama: Halott Pénz roadja…

Sanyóca: Vagy önkéntes spermadonor. És túsztárgyaló.

Na és mi legyen a villáminterjúnk bizonyos utolsó mondata…

Sanyóca: Remélem, még veszi ez a …

Szívesen találnád magadat egymás után fergeteges koncert kellős közepén? Szombaton Közgáz Gólyabál éppen ideális alkalom lesz erre. Magyarország legnagyobb gólyabálja idén ismét négy emeletnyi bulival, hat helyszínnel és négy színpaddal és tizenhat várja a szórakozni vágyókat. Siess, mert a jegyek már erősen fogynak! További információkért keresd az esemény hivatalos weboldalát vagy facebook oldalát.