Az Ivan & The Parazol újra az A38-on táncoltat

A 2010-ben alakult és az utóbbi időben külföldön és itthon is sikereit egymásra halmozó Ivan and the Parazol, valamint a körmendi kötődésű Soulwave október 9-én együtt mutatják meg, miért is a legmenőbb dolog a 60-as évek rockját játszani!

Na így tuti nem fogod látni őket csütörtök este!

Vitáris Ivánék a tavaszi Mode Bizzare lemezbemutató koncert után újra hajóra szállnak, hogy megringassák azt Európa második legnagyobb folyóján, a Dunán. Ez minden bizonnyal be is fog következni, hiszen nagyon úgy tűnik, egy újabb teltházas koncertre számíthatunk, annak ellenére, hogy csütörtök estéről van szó. Azt hiszem, a zenekart különösebben nem kell bemutatni, az összes nagyobb fesztiválon már találkozhattunk velük és nem csak itthon, emellett a Nagyszínpad játékába a második helyett is bezsebelték. Ha legrövidebben jellemeznem kellene őket, valahogy így tenném: a banda ötvözi 60-as 70-es évek újhullámos rockját, amit ma már csak klasszikus rockként emlegetünk, a 21. század trendjeivel, így alkotva meg egy óriási zenei energiabombát. Reméljük, az estéhez újra csatlakozik, legalább pár szám erejéig, Szeder-Szabó Krisztina, aki az MB lemez több dalában is vendégszereplősödik, ami csak jobban ráerősít a srácok kiforrott zenéjéhez.

Az előzenekar szerepét a Vas megyei Soulwave fogja betölteni, akiknek ez lesz az első fővárosi bulijuk. A zenekar már 2007 óta létezik, azóta többféle stílust bejártak. Megalakulásuk óta 2 EP-t és egy nagylemezt tudhatnak magukénak, legutóbbi kislemezük, pedig az MR2 Petőfi Rádióban debütált. A tavalyi 1975 EP dalai határozzák meg legjobban a zenekar irányzatát, amely nagyon közel áll az Ivan & The Parazoléhoz, egyébként az említett kislemez egy svéd kiadónál jelent meg. Turnéjuk során bejártak több európai fesztivált és jó pár jelentősebb hazai zenekar előtt is helyet kaptak.

Most mi dönthetünk, hogy milyen feldolgozást játszanak Ivánék, ez jobb, mint Tibi bácsi három kívánsága!

[fb_embed_post href=”https://www.facebook.com/ivanandtheparazol/posts/755145717878882/” width=”650″/]

Végül, amit a naptárba kell, hogy jegyezz:

A38 Hajó, október 9. este 8 óra (megjegyzés: időben érkezni, mert különben csak a ruhatárnál hallgatózhatsz, és a legfontosabb, hogy onnan nem látni Iván csípőmozgását!) A behopp elővételben 1200Ft, a helyszíni (persze csak, ha marad) 1800Ft.

Az eseményt pedig erre találod: https://www.facebook.com/events/1402268396660356/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Lengyel-magyar alternatív legendák találkozása az A38-on A két legendás alternatív zenekar, a Víg Mihály nevével összefonódott magyar Balaton, és a Marcin Świetlicki krakkói költő nevével fémjelzett lengyel Świetliki közös koncertet ad a Hajón, amit egy nagy sikerű közös wrocławi fellépés előzött meg. A Ś...
Bemelegítő szilveszteri koncert a Budapest Bártól A Budapest Bár mozgalmas évet zár az A38 Hajón: az idén két lemezt megjelentető, teljesen felfrissített repertoárt bemutató zenekar és énekesei igazi szilveszteri "bemelegítő" koncertet tartanak. A délután négykor kezdődő (akár egy jó ebéddel is össz...
Amíg a lábunk bírta – Közgáz Gólyabál 2014 Kisfiam, miért fényezed a cipődet széles vigyorral az arcodon? A Mikulás csak 2 hét múlva jön! Tudom Anyu, de kit érdekel a Mikulás, amikor ma van a Közgáz Gólyabál! Előtte  A Közgáz Gólyabált neveztük már második karácsonynak, évközi szülinapnak, ú...