Totális siker volt a B My Lake is

Augusztus 22-én reggel 6 órakor hallgatott el a zene Balatonvilágoson a B.my.Lake Fesztiválon, melyet idén második alkalommal mutatott be a VOLT Produkció és a Deadcode Produkció a Nagyon Balaton programsorozat keretein belül. A Club Aliga Üdülőközpont területén szervezett fesztiválon közel 40,000 elektronikus zenéért rajongó fiatal vett részt.

Fotó: B My Lake FB

Miután év elején a hollandiai Groningenben a B.my.Lake nyerte az “Európa Legjobb Új Fesztiváljának” járó díjat a legnívósabb megmérettetésen (European Festival Awards), s ezzel felkerült a nemzetközi fesztiváltérképre, óriási érdeklődés övezte már az előkészületi munkákat is.

A szervezők (VOLT Produkció & Deadcode Produkció) fokozatosan tették közzé az idei évi programot, amely egyértelműsítette, hogy 2014-ben még erősebb line uppal rukkolnak elő, s jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a vizuális megjelenésre, dekorációra, színpadtechnikára, gasztro élvezetekre.

Az idén 4 naposra bővült B.my.Lake 7 színpadon, több mint 130 DJ-vel várta a techno, tech-house, minimal, electro, dnb, dubstep szerelmeseit 96 órában – megállás nélkül – és úgy tűnik, hogy minden hozzá fűzött “elvárásnak” eleget tett. Az elektronikus zenei fesztivál közel 40,000 látogatót vonzott Balatonvilágosra, egyötödük külföldről érkezett a rendezvénynek otthont adó Club Aliga Üdülőközpont területére.

Nemcsak a műfajok legnagyobbjait vonultatta fel egy profi csapat jól szervezett munkájának köszönhetően, de bebizonyította, hogy Magyarországon igenis van létjogosultsága az ‘underground’ zenei fesztiválnak, amely egy olyan űrt tölt be, melyre rég áhítozott minden e-zene megszállott.

Napok óta százával kapjuk a köszönő leveleket és az egyöntetűen pozitív visszajelzéseket a közösségi oldalainkra, s nagy örömmel konstatáljuk, hogy a közönségben a B.my.Lake mint ‘a nyár legjobb 4 napja’ marad meg. Jó érzéssel tölt el olyan sorokat olvasni, miszerint: aki idén ott volt, az biztosra ígéri magát a jövő évben is” – mondta el Fülöp Zoltán főszervező, a VOLT Produkció vezetője.

A legfontosabb eredmény az, hogy a B.my.Lake második évében rászolgált arra, hogy Európa Legjobb Fesztiváljai között tartsák számon, s nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete” – mondta el Kiss Ákos, a Deadcode Produkció vezetője.

Nem indult zökkenőmentesen a Fesztivál: egy nappal a kapunyitás előtt Danny Tenaglia fülgyulladásra hivatkozva lemondta egész estés fellépését, komoly feladat  elé állítva ezzel a szervezőket. Egy hasonló népszerűségű DJ szerződtetése az utolsó utáni pillanatban nem egyszerű feladat. A szervezők azonban kevesebb mint 24 óra alatt a világ egyik legelismertebb DJ-jét állították a B.my.Lake nagyszínpadára: magángéppel érkezett augusztus 18-án Balatonvilágosra SASHA. Nem csalódtak azok, akik bizalmat szavaztak a nulladik napnak, s beváltották jegyüket, ugyanis Sasha az utóbbi évek legjobb (itthon játszott) szettjét produkálta a B-Stage-n a fesztivál nagyszínpadán.

Augusztus 19-től minden program az előre meghirdetett időben került megrendezésre – egyedül DJ W!LD gépe késett pár órát, de végül ő is fellépett Levon Vincent után a “my Stage”-n.

Sem az eső, sem a szél nem riasztotta el a B.my.Lake közönségét – 4 napon át jobbnál jobb szettekre telt meg fesztiválterület, Balatonvilágos történelmi múltú, vadregényes, zegzugos partszakaszán. Mindenki megtalálta a hozzá legközelebb álló zenei műfajt, aktív-és passzív kikapcsolódási lehetőséget.

B My Lake FB

“Legjobbakat” kiragadni lehetetlen. Minden előadó a maximumot hozta, bátran állíthatjuk, hogy maga a B.my.Lake Fesztivál a 96 órás szettjével (azaz a 130 DJ, ahogyan egymásnak adogatták a helyet a pultban) volt a nyár elektronikus zenei Mekkája:

AGORIA, ALAN FITZPATRICK, ÂME, ANDREY PUSHKAREV, BAREM, BEN KLOCK, BILL PATRICK, CALYX & TEEBEE, CYBERPUNKERS, DANIEL WILDE, DANNY AVILA,  DARIUS SYROSSIAN, DERRICK MAY, DINKY, DIRTYPHONICS, DIXON, DJ TENNIS, DJ W!LD, dOP, ELLEN ALLIEN,FIREBEATZ, GABOR KRAFT, GAISER, GREGOR TRESHER, GUI BORATTO , HEARTTHROB, HENRIK SCHWARZ, HOT SINCE 82, HOT X, JAN BLOMQVIST, JAY LUMEN, KOLLEKTIV TURMSTRASSE, LAURA JONES, LEVON VINCENT, LOADSTAR,  MAGDA, MAKJ, MARCEL DETTMANN, MARK REEVE, MATHEW JONSON, MATHIAS KADEN, MICHAEL MAYER, MODESTEP, MY FAVORITE ROBOT, NINA KRAVIZ, OLIVER SCHORIES, PAN-POT, PILLOWTALK, POLI, PROTOTYPES, REDSHAPE, SASHA CARASSI, SANFRANCISCOBEAT, SIAN, SICK INDIVIDUALS, SIS, SMOOTH, STEPHAN BODZIN, STIMMING, TALE OF US, THE ADVENT, THE MAGICIAN, TIEFSCHWARZ/ALI, TUBE&BERGER, UTO KAREM…és még nagyon sokan mások tették feledhetetlenné augusztus utolsó napjait.

Mára nem kérdés, hogy Európa Legjobb Új Fesztiválja a B.my.Lake!

Türelmetlenül várjuk a folytatást!

www.bmylake.hu