Irie Maffia + Kelemen Kabátban a Parkban

Mozgalmas fesztiválszezont zár idén – is – az Irie Maffia, és ezt egy utolsó nagy szabadtéri koncerttel ünnepli meg. 2014. augusztus 30-án a Budapest Parkba várják a szimpatizánsokat, remélve, hogy az esőfelhők távol maradnak.

fotó: Irie FB

Lassan 10 éve, hogy nincsenek nyári fesztiválok Irie Maffia nélkül, és ez idén nyáron is így volt. Legutóbb a Szigeten tették ki a fellépésük színhelyéül szolgáló sátorra a „Megtelt” táblát, majd a Strand Fesztiválon bizonyították, hogy armageddoni körülmények között is képesek telt házat vonzani a nagyszínpad elé.

Most pedig, mielőtt egy kis pihenőre vonulnának, az utolsó nagy szabadtéri bulijukra készülnek a héten. Vendégül maguk elé hívták a Kelemen Kabátban zenekart, akikkel JumoDaddy zenekaralapító – billentyűs a közös nevező. Az ő programjukban vendégszerepel még a Hősök-ből Eckü, valamint az Anima Sound System énekesnője, Prieger Fanni is.

Irie Maffia nyárzáró koncert

Vendég: Kelemen Kabátban feat. Prieger Fanni és Eckü

Budapest Park (IX. Soroksári út 60)

2014. augusztus 30. 19 óra

Facebook esemény:  https://www.facebook.com/events/353331298158005

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Pet Shop Boys és még egy csomó koncert az idei Park-nyárra Az idei szezon újabb szenzációja a PET SHOP BOYS.  Több mint harminc év bőven elegendő volt arra, hogy bebizonyosodjon: ha az elektronikus popzenéről van szó, kevés nagyszerűbb előadó van a Pet Shop Boys-nál.   Tizenkét nagylemez, számtalan ...
Már csak nyolc nap: LB27 – Reggae Camp Voltak évek, hogy nem volt kérdés, mit csinálunk július utolsó hetében: lesétálunk a partra és elvegyülünk egy darab Jamaikában. Ezek az évek (2003-2005) már sajnos rég elmúltak és a Ladánybene 27 Reggae Camp kénytelen volt elköltözni otthonunkból, G...
Itt a vége: nyárzárás az Irie Maffiával Nincs mese, most már a naptár szerint is vége van a nyárnak. Hogy is lehetne legméltóbban búcsúztatni a kerthelyiségek, szabadtéri szórakozóhelyek évszakát, mint egy Irie Maffia koncerttel a Kobuci Kertben? Bár az időjárás nem volt idén nyáron túl ke...