Sopron nem tud hibázni – Volt Fesztivál értékelés by Csingász

Tegnap véget ért a 22. Volt Fesztivál, amely az elmúlt időszakban évről-évre szintet lépett, lassan az elsőszámú MAGYAR fesztivállá lépett elő (és ezt most nem a turulmadaras, Kárpátiás értelemben értem, hanem úgy, hogy a közönség 99%-a itthonról érkezik). Fesztiválozó nép a magyar, így gondolom nem kis fejtörést okoz ez az állapot a szervezőknek, mert így ugyanúgy ki kell elégíteni a a Steve Aokira érkező szilikoncicák igényeit, mint az anyutól karácsonyra kikönyörgött hetijegyes 18 éves, Kőbányait a parkolóban szürcsölő fiatalokéit. A legnagyobb olvasztótégellyé vált a Volt, ahol a tematikus (elektronikus, rock, alter, stb.) fesztiválokkal szemben tényleg ott van mindenki, akit kicsit is jobban hoz lázba egy zenés happening, mint egy Adriai nyaralás. Én például pont ezért térek vissza évről évre.

Idén még feljebb tették a szervezők a lécet, elhoztak ugyanis – nem kis áldozatok árán- egy tényleg releváns zenekart, akik nemhogy headlinerek bármelyik európai fesztiválon, de sok hely egyszerűen képtelen megfizetni őket. Hogy ők mennyire hálálták meg a bizalmat (mint megrendelői, mint fogyasztói oldalon), arról ebben a koncertkritikában értekeztem.

Talán a majmok gázsija miatt is, de a másik öt nap zenei felhozatala egy hangyányit gyengébbre sikerült az elmúlt évekéinél, a pénteki nap jelentette ebből a szempontból a mélypontot, de azért még így is mindenki el tudta foglalni magát. A szervezőség az állandóság híve, komolyabb újítások nélkül ugyanazt kaptuk, amit minden évben, már fejből tudjuk hova kell menni finom borokért, hol a legtisztább a WC és hogy melyik kajáldánál érdemes feltölteni lemerülő elemeinket. Az újdonságok közül a szemétszedős akcióról már egyszer kimondtuk negatív ítéletünket (ebben a cikkben), több szót nem fecsérelnék rá. A Kiss Tibi, Ef Zámbó Öcsi bácsi és hasonló kaliberű művészek által kipingált SOPRON VOLT felirat viszont remek ötlet volt, az ember nem tudott úgy elsétálni előtte, hogy ne álljon meg pár pillanatra szájat tátani.

A sátrazás továbbra is csak addig körülményes, amíg a kapunyitáskor be nem jut az ember, amúgy olyan körülményekkel találkozik az ember, amilyenekért a nyugati fesztiválok népei megnyalnák mind a 10 ujjukat.

Tehát az idei Volt pontosan olyan volt, mint az elmúlt évek fesztiváljai, csak egy kicsit jobb. Most pedig jöjjön már megszokott értékelésem a Tetszett/Nem tetszett koordináta rendszer mentén!

Tetszett:

  • Dorisz
  • Kata
  • Sára
  • Fruzsi
  • Kata2
  • Juci
  • Eszter
  • és még sokan mások
  • Foals. Beszámolónkban leírtuk, mennyire jól variálták Yannisék a zúzást a pötyögéssel, és látszott rajtuk, mennyire élvezik a koncertet. Talán az idei Volt legjobb koncertjét ők adták.
  • Icona Pop. A csajduó egy viszonylag korai idősávban adott tökéletes koncertet (bár ez talán erős kifejezés hozzá). Ilyen fellépőket kell hozni a fesztiválokra, mert itt a metálos medve és a Nero tetkós diszkópatkány is ugyanolyan önfeledten rázta a seggét.
  • Volbeat. Ami az Icona Pop a popzenében, az a Volbeat a metálban. Dalaik olyan slágeresek, dallamosak hogy az elektromos gitár látványától öklendezni kezdő partyarcok is elismerően bólogattak körülöttünk, az énekes Michael Poulsennek meg olyan kurva jó hangja van, hogy a pár éve elűzött csilp-csalp fűzikék is visszatértek a Lővérekbe erre a másfél órára.
  • The Strypes. Az ír srácokat előbb tudná elképzelni az ember egy eszeveszett Pokémon-kártya viadalon, mint a Nagyszínpadon, de ne tévesszen meg a látszat senkit: baromira tudják, mi a dörgés! Ezeket az arcokat nézve a Nagyszínpadon kicsit szégyellhettük magunkat, hogy az előttük fellépő Mary Popkids nálunk tehetségkutatót (tudom, mutatót) nyert. Hiába írták több helyen, hogy nincsenek jó dalaik, csak jó kiállásuk, valaki hallgassa már meg a Blue Collar Jane-t vagy a Don’t Judge A Book By Its Covert!
  • Arctic Monkeys. Én is leírtam, mi volt a baj ezzel a koncerttel, de mivel még így is képtelen voltam nem élvezni ezeket a vérprofi módon tálalt remek dalokat, kénytelen vagyok idetenni Alex Turnerék soproni hakniját.
  • Netsky. A zene majdhogynem értékelhetetlen volt, de akkora show övezte a koncertet, hogy még a robotok is tűzet okádtak. Ilyen késői időpontban ez kell a népnek!
  • Maszkura és a Tücsökraj. Nagyon a Báróék kezére játszott a zuhogó eső, elég sokan préselődtek be az Origo Teraszra, hogy aztán már a napsütésbe se legyen kedvük kimenni, csak riszálni a riszálnivalót és ordítani, hogy Aki szebb, mint én…
  • Pegazusok Nem Léteznek. Körülöttem többen kérdezték, hogy a zenekar mindig ennyire unja-e a koncertét. Nos a zenéjüket meghallgatva ennek a kérdésnek kábé annyi a relevanciája, mint egy „Te, ez a Keith Richards mindig be van lőve?” kezdető mondatnak. A fesztivál utolsó napján, délután ötkor, mikor már az ember hasában a fröccs és a reggeli péksüti körmérkőzéseket játszik a bennmaradásért, és még mindig zúg a feje az előző esti Unicum Teraszos prosztó partytól, akkor pontosan ilyen koncertekre van szükség. Az, hogy még cserébe baromi jók is a dalaik, az csak ráadás.
  • Alvin és a Mókusok. Mi egymás között már hajlamosak vagyunk legyinteni a zenekarra, persze, a 16 évesek zenéje, sose nőnek fel, de amit ezek most műveltek… A legnevesebb külföldi előadó megirigyelné azt, amit Alvinék a közönséggel műveltek. Teljes őrület volt, ha megint emberi időben játszanak, jövőre tuti, hogy két fröccsel többet dobok be a koncert előtt és megyek az első sorba seggeket szétrugdalni.
  • A strand. Ugyan elég rapszodikus volt az időjárás, de az uccsó napon nagy szükségünk volt egy kis feltöltődésre, 450 forintért pedig nem is mehettünk volna jobb helyre, mint a Lővér Strandra.
  • A Zing Burger. Továbbra is a legértelmesebb fesztiválkaja. Finom, 1000 forintból kijön, és mivel előtted készítik el, nem kell attól tartanod, hogy az est további részében újra összefuttok.
  • A Borfalu. Továbbra is az összes magyar fesztivál összes helyszíne közül a legjobb pár négyzetméter. Bemész, leülsz egy asztalhoz és biztosan jófej emberek ülnek majd a másik oldalán, akikkel 2 perc múlva már a napi koncerteket elemzitek/egymás életkorát tippelgetitek/ a világbajnok paprikás krumpi receptjét osszátok meg egymással. Plusz ugyebár borfalu, szóval inni is lehet, méghozzá pár remek fajtát.
  • A közlekedés. Ugyan nem mentünk le minden nap a városba, de azt észleltük, hogy az évek során teljesen kikristályosodott ezen a területen a fesztivál szervezése, a helyi volán és a Tisza Tranzitbusz tökéletes volt azoknak, akik nem burzsujkodtak taxival. Nagy tömegbe is csak egyszer futottunk, de hát az meg pont délután volt, mikor mindenki egyszerre akart feljutni. Hazafelé sem volt gázos a helyzet utolsó reggel, bár azt nem értettük, miért pont aznap szűnt meg közlekedni a Tisza busz…

Ami nem tetszett:

  • A szemeteszsákos bénázás (lásd fent)
  • Az időjárás. Az első pár nap rapszodikus időjárásáért haragszom eléggé Szent Péterre. Az egy dolog, hogy a sár és a hideg egyik esténket nagyon csúnyán megpróbálta tönkretenni, de az, hogy az MGMT koncertről lemaradtam miatta, azért már sokkal inkább neheztelek.
  • Néhány helyszín hangosítása, például az Akvárium színpadé, néha az ember nem tudta, hogy technikai recsegést hall, vagy valamilyen koncertet.
  • Hatebreed. Erről megoszlanak a szerkesztőségi vélemények, én sajnos azt, hogy „Wööáá” nem tudom másfél óráig hallgatni. De úgy tűnik, sokan vannak, akik igen.
  • The Afghan Whigs. Lehet, hogy csak az vágta haza a koncertet, hogy kábé 40 ember érdekelt, de így egy másodligás Manic Street Preachersnek tűntek, akik már beletörődtek ebbe a státuszba.
  • A Törti. Csak nem gondoltátok, hogy kihagyom őket? A végén még azt hiszitek, hogy kezdünk megbékülni a zenekarral… Mondjuk idén azon másfél percig röhögtem, hogy mivel a dobos elvonóra került, kipótolták egy CD-vel a hiányát. Világbajnok pofátlanság, de azért ha már az emelvényét elhozták, akkor Jézus Krisztus Szupersztár (aka. Jared Leto) végigugrált rajta másfél órát.
  • Az utolsó esti lángos. SOHA, ismétlen soha ne egyetek utolsó este (mikor már záráshoz készülődnek a pultosok) lángost!
  • A szóda. Illetve az ára: egy liter szódavíz 500 forint. Na azért itt már átlépjük a határt a drága és az arcpirító között.

Nekem ennyi volt az idei Volt értékelés meg cikkírás, remekül éreztem magam szóval jövőre, veletek ugyanitt! (Kapok egy fülvakargatást, amiért nem lőttem el az „ilyen VOLT” szóviccet?)

Képeink Facebook oldalunkon, vicceskedtük Instagramon, sőt még egy Twitter poszt is van, de az csak azért, mert rákönyököltem a telefonomra a sátorban.