C4M Netfeszt – mutasd meg magad a neten!

A C4M (Company for Music) egy vállalkozás, ami a magyar zene népszerűsítését tűzte ki céljául. Ezért június 24-26 között egy online zenei fesztivált szervezünk, feltörekvő magyar együttesek számára. A fesztivált magát egy verseny előzi meg, hogy minél színesebb zenei palettát tudjunk bemutatni az eseményen.

fotó: C4M Facebook

Ezért június 9 – 14 között várjuk azon együttesek/zenészek jelentkezését, akik szívesen részt vennének programunkban. A jelentkezés után Facebook-os közönségszavazáson döntjük el, hogy ki az a három előadó, akik részt vehetnek a C4M-netfesztjén Június 24 – 26 között.

A fesztivál minden estéjén egy-egy előadó mutatkozhat be, minimum 20-maximum 60 percben. A koncerteket online közvetítjük egy erre alkalmas helyszínről (természetesen Ustream segítségével). Amelyik estén a legtöbben nézik az adást, az a fellépő egy klipforgatással jutalmazzuk. A legjobb előadók számaiból pedig egy válogatás lemezt állítunk össze, amit aztán magunkkal viszünk Tallinnba, hiszen a C4M nyerte el a jogot arra, hogy Magyarországot képviselje a diákvállalkozások globális döntőjén az észt fővárosban.

Reméljük kezdeményezésünk felkeltette érdeklődését, találkozunk online június 24-26 között. (Minden friss információ a programról pedig itt található: https://www.facebook.com/events/749724751752714/ )

C4M-Együtt a zenéért!

https://www.facebook.com/company4music

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Indul a Nagy Fishing-tehetségkereső A Fishing on Orfű fesztivál köztudottan nagy hangsúlyt fektet kevésbé ismert, de izgalmas produkciók bemutatására, most pedig bárkinek megadja az esélyt, aki megmutatná magát Magyarország legbarátságosabb fesztiválközönségének. Két kategóriában (ze...
Minden, amit a Nagy-szín-pad-ról tudni kell (vagy érdemes) 2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény - az alapítók szándéka szerint - már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A szervezők hangsúlyozzák: a Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehe...
Itt a Nagyszínpad vége: a Mary PopKids zenélhet a Strypes és az Arct... Vasárnap késő este ért véget az MTVA és a VOLT Produkció “tehetségmutató” versenye az Akvárium Klubban. A döntőbe jutott öt előadó és zenekar végső megmérettetésén a pálmát a Mary PopKids vitte el. A verseny legjobbjai – pénzjutalom és az MTVA médiat...