Elszámoló Beszámoló –Bérczesi Robi egy szál gitárral a Hunniában

Mostanában el vagyunk kényeztetve fesztiválokat idéző hangos,monstre, ingyenes koncertekkel. A Fesztblog maroknyi csapata mégis egy csöndes, fővárosi szűk kis utca pincéjét választotta magának. Az ok, hogy Bérczesi Robi (Hiperkarma, Biorobot, BlaBla, Pamut, Panírozott Barikák, Én meg az ének) nemrégiben újra előkerült. Először egy írott majd rádiósinterjúban vallott arról miért tűnt el megint évekre. A hírek és állítása szerint maga mögött hagyta a dizájner drogok és a pszichiátria világát, tisztán alkotni akar, kezdésként újra színpadra állt a Hunnia Art Bisztróban, rögtön egymást követő két estén. Így szeretettel mentem, hogy megírjam a következő kis olvasónaplót.

A meghirdetetthez képest fél óra csúszással, meg egy felessel kezdett Robi. Amit aztán további öt követett. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az alkohollal nem gyűlt meg a baja csak a fűvel. Nem is éreztem, hogy ez rányomta volna az estre a bélyeget, de mindenestre nem tudtam az épülés számlájára írni. A szombati műsor egy az egyben repetája volt, a péntekiről lemaradtaknak. A füstölővel, savanykás és kesernyés illattal bejárt fülledt helyiség csurig megtelt, mindenhonnan lógtak a rajongók. Bérczesi először kissé csukott szemmel kezdett bele szólóprojektjének dalába a Beatles Here comes the Sun-jába, magyar tükörfordítással. Később egy hasonló is elhangzott a Red Hot Chili-től, az Under the bridge. Ezeket a dalokat jól ismerjük, nem is olyan nehéz a szövegük, hogy még a basic english-t művelők se értsék. Robi ezekkel a stílusgyakorlatokkal inkább egy olyan műfajt hozott vissza, amivel költőink is éltek, élnek: műfordítással. A közönség a második, Zöldpardon című számnál halkan, de inkább csak tátogva alakított kórust: „A szupersztrádám a hiperkarma, ez a sorsom. Nekem is meg lett írva. Aki írta az az égből nézi, ott az első sorban ül és mégsem érti.” A Megáll az időnél Bérczesi lassan megnézte kik is vannak a teremben, a Kérdőjelnél pedig már a szemünkbe nézve kereste a tekintetünket.

fotó: Horváth Ákos, FB

A két és fél órás, blokkokra osztott est, az összesen negyven szerzemény pontosan ki volt számolva, az alkotóra jellemzően kényszeresen. Az első rész 16, a második egy staubnyi szünet után szintén 16, míg a ráadás nyolc dalból állt és egy formációjáról, de jövőbeli terveiről sem feledkezett meg. Így nem hagyta ki Rájátszás produkciós múltját a Karafiáth Orsolya által írt dalszöveget a Nulltündért,és majdani népdal feldolgozásaiból is elhangzott kettő, a délvidéki Lassan kocsis és a Kiss Tibitől tanult mezőségi, a Hallod-e Te szelídecske?: „Kinek nincs kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat.”

Robi mosolyogva sztorizgatott, igazán elemében volt. A Kex együttes Pirosmadarának eléneklésekor elmesélte, hogy gyerekként félt a szárnyasoktól, és mivel családja libákat tartott, azt hiszi ezért tanult meg öt évesen olvasni, mert nem mert kimenni a kertbe a démonjai közé. Nem győzzük hangsúlyozni, az ilyen sztorik miatt érdemes elmenni egy bensőséges, családias hangulatú fellépésre, mert sokkal többet tudunk meg az előadóról, mint bármikor egy nagy koncerten. Bérczesi azt is bevallotta, hogy elcsalt tíz évet generációjából, mert nem adott ki semmit, de büszkén jelentette be, hogy felénekelte az új Hiperkarma lemezt, amire nem kell sokat várni. (Ezt a tagoknak kedves és egykoron rendszeresen megünnepelt helloween-kor, október 31-én fogják kiadni és bemutatni, eddig úgy tűnik egyetlen koncert keretében, original felállásban – a szerk.)

Aztán Bérobi kijelentette, hogy világ életében öregembernek érezte magát és belekezdett a gyerekdalokba: a helikofferesbe és mackó dalba, amit a vendégként meghívott egykori Gödör Klub programfelelősével, Maróti Danival adtak elő. A Kispáltól meg eljátszotta Húsrágót, ahol már mi csuktuk be a szemünket és üvöltöttük teli torokból a klasszikus sorokat. Robi hozzá is tette, hogy egyszer Kardos-Horváthnak ki is fejtette: „Lássuk be mindannyian Lovasi szárnyai alól bújtunk ki”. Az MR2 Petőfi Szimfonik Live szervezői idén úgy gondolták, páros előadókat léptetnek fel. Mindenki a másik számát dolgozza fel. Őt Kállay-Saunders mellé osztották volna, de nekem ezek alapján úgy tűnt inkább csak sorsolták volna. Robi elmondta, hogy ezt nem is vállalta, mert inkább Kiss Tibire vagy Lovira gondolt. Úgy néz ki, utóbbi valósul meg szeptemberben.

A szűk család és barátok is ott ültek a közönség soraiban, az utolsó számokat jól kivehetően nekik címezte. Vitai Ildikó által megzenésített Zelk Zoltán Este jóját nekik, édesanyjának a Másik János – Horváth Attila –Kern András által jegyzett Lövölde teret, míg barátnőjének a visszataps után a Fátyol című dalt adta elő.„Fekete – fehérben boldogabban élnék, fekete – fehérben boldogabban lennék, fekete –fehérben boldogabban élnék Veled és néznék öreg meredt szemmel Rád”. Ezeknél a soroknál többen egymásra mosolygódtak, mert ekkor vált igazán kellékké Bérczesi fehér pólója és fekete nadrágja.

Éjfél felé a program után az előadó-szerző köré gyűltek páran a szakmából. A közeli Szabadság téren koncertet adó a Brains-es fiúk jöttek át hallgatózni, gratulálni, Müller Péter Sziámi pedig egy öleléssel és pár biztató szóval engedte el Robit. Mi is ezt tesszük: csak így tovább!