Ismét színházba megy a Quimby

Az ország legnépszerűbb zenekara, a Quimby örökké kísérletezik, s gyakran éppen így teremt hagyományt. 2014-ben az együttes újabb turnén folytatja formabontó, színházi szárnyalását.

 

Ahogyan Kiss Tibi, a Quimby frontembere mondani szokta, “a hangos rock and roll-koncerteken, a nagy csűrdöngölés közben azt sem vesszük észre, ha feldőlnek a kongák, a színházban viszont egy kulcscsomó is orkesztrává válhat”. A korábbi Quimby Teátrumokhoz hasonlóan a 2014 tavaszi színházi turnén is a zenei különlegességek kerülnek a középpontba, hangsúlyt kapnak a finomabb számok, az éteri muzsikálás, és a kihagyhatatlan kedvencek mellett olyan dalok is megszólalnak majd, melyek az “ugrálós” koncerteken nem találják a helyüket, vagy most új, színházi köntöst kapnak.

Egy Quimby Teátrum-koncert persze, ahogy már megszokhattuk, nem csak zene, hanem – ha már a néven nevezett tematika is erre utal – egy kicsit színház is. A produkció fontos részét alkotják a számok közötti abszurd, humoros vagy éppen filozofikus mini-jelenetek, némajátékok, “Quimby-dialógok”.

A 2014-es Teátrum turné állomásai:

március

7. Solt – Művelődési Ház

8. Veszprém – Hangvilla

12. Dunaszerdahely – VMK

13. Sopron – Művészetek Háza

14. Nagykanizsa – Hevesi MK

21. Pécs – Kodály MK

22. Kaposvár – Szivárvány MK

23. Székesfehérvár – Vörösmarty Színház

26. Szeged – Belvárosi Mozi

27. Kecskemét – Kulturális Központ

28. Miskolc – Művészetek Háza

29. Debrecen – Csokonai Színház

 

április

4.  Győr – Richter Terem

5. Tatabánya – A Vértes Agorája

8. Budapest – Vígszínház

9. Budapest – Vígszínház

12. Dunaújváros – Dózsa Mozi

www.quimby.hu

www.facebook.com/quimby.hu

https://www.youtube.com/QUIMBYmusic

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nem csak a 20 éveseké a világ! Na, ezen is túl vagyunk! Már nem érdemes találgatni, hogy mint szól majd a 20 éves Quimby az Arénában, hogy lesz-e elég hallgató, aki kifizeti a magas jegyárat, hogy lesz-e hangulat, vagy elveszik a zene a hatalmas térben? Már megvannak a válaszok é...
Legalább holnap nem kell inni – a SZIN és a fesztiválszezon zá... Persze nem úsztuk meg az esőt most sem, a tavalyi apokaliptikus viszonyokhoz képest mégis előrelépésnek mondható, hogy ezúttal csak a cipőnk és a közérzetünk ment tropára. Ha hinnénk az ilyesmiben, most azt mondanánk, az időjárás is érezte, mennyire ...
Feszt!Eger Fesztivál – Csakazértis zene! Két felkiáltójel a címben, nézzük is mit takar mindez! Egy fesztivált, amely már második alkalommal kerül megrendezésre. Így ne érezd úgy, hogy nem vagy igazi fesztiválarc, ha még nem hallottál róla. A helyszín romantikus, szélvédett és tényleg minős...