Nem akar meghalni az Ivan & the Parazol

Nem is terveznek semmi ilyet, még ha a rock’n’roll műfajban, a nagy elődöknél sajnos ez gyakorinak is mondható. Az Ivan and the Parazol tagjai, csak a legjobb értelemben akarnak belehalni a munkába, vagyis a zenélésbe. Ennek igazolására legújabb daluk a “Don’t Wanna Die” címet kapta, ami első önálló nagykoncertjükön debütál a ZP-ben.

423712_409355899124534_865863160_n

Készítik az új lemezt, ami látatlanul is ígéretesnek mondható, hiszen a 2010-es megalakulásukat követően, irigylésre méltó módon ívelt felfelé a zenekar útja.

– Természetesen minket is lenyűgöz, hogy mennyire pozitv visszajelzések érkeznek a zenénkkel kapcsolatban. – mondta Vitáris Iván a forntember. Elmondhatjuk, hogy szinte álomszerű, már eddig is amit elértünk. Tudod amikor még a próbahelyen, őszinte örömmel élvezed a saját zenédet és arról álmodozol, hogy ezt mennyire szertnéd nagyközönség előtt játszani, akkor mindez még olyan távolinak tűnik. Most meg minden fesztiválon és klubban zenélhetünk és nagyszámú, lelkes közönséget tudhatunk magunkénak.

A fiúk elszántsága és szinte folyamatos együttlétezésük, igazi örömzenét eredményez és ez a hevület 2 éven belül egészen az Egyesült Államokig repítette őket. A koncertjük pedig olyan jól sikerült, hogy hamarosan vissza is térnek.

Simon Bálint (dobos):

– A siker egy olyan energia, ami rengeteget ad, feltölt, de egyre többet kell tenni érte. Bennünk 200 fokon ég a tűz és teljes erőbedobással csináljuk ezt az egészet. Szerencsések vagyunk, hogy azt a rock n roll életformát élhetjük a színpadon és többnyire magánemberként is, amit 2 éve még csak más nagy bandáknál láthattunk.

Az augusztus 29-i koncerten a zenekar, tőlük nem megszokott módon egy Beatles dalt is előad, annak apropóján, hogy 1966-ban ezen a napon adták utolsó koncertjüket a gombafejűek.

– A Beatles örök. Minden zenész és zeneszerető ember látja, érzi, hogy amit ők letettek a zenetörténelem asztalára, az egyedi és megismételhetetlen. Szomorú, hogy pont az utolsó fellépésük napja az apropó, de igazán jó lehetőség egy lendületes feldolgozásra, amit már alig várunk. – nyilatkozta Balla Máté, gitáros.

Az biztos, hogy ez a “tűz” érződik a fiúk zenéjéből és megperzseli azt is, aki először jár Ivan and the Parazol koncerten.  A Zöld Pardonban minden valószínűség szerint igazolni fogják, hogy az általuk említett energia a közönségre átragadva, valódi pozitív visszacsatolást eredményez és az általuk játszott klasszikus rockzene modern változata tartogatja a legjobb koncertélményt. Akinek rock and roll folyik az ereiben, legyen akárhány éves is, biztos, hogy túl fiatal a halálhoz.