Maïa Vidal, a francia-amerikai kortárs pop üdvöskéje először Budapesten!

Egy tüneményes fiatal énekesnő, aki nem mellékesen első budapesti koncertjének előestéjén ünnepli huszonötödik születésnapját – ő az Egyesült Államokból Párizsba „emigrált” Maïa Vidal, a kortárs európai sanzon-pop üdvöskéje. A sokoldalú, képzőművész-dalszerző-multiinstrumentalista-előadóművész franciás könnyedsége, finom, légies, elegáns artpop-produkciója az egyik legizgalmasabb dolog, ami manapság a francia könnyűzenében történik. A koncert az A38 Hajó kortárs francia könnyűzenei életet bemutató sorozata, a Tours de France része.

A Kaliforniában született, ám gyermekkorát Brooklynban, majd Ithacában töltő Maïa Vidal zenei érdeklődése korán megmutatkozott, bár mostani produkciója alapján nehéz elhinni, hogy tiniként egy zajon ithacai csaj-punkbanda, a Kievan Rus sorait erősítette. A Kievan Rus nem is volt sikertelen zenekar, a cuki punkcsajok a Bad Religionnel, az Anti-Flaggel vagy a Gogol Bordellóval turnéztak, és egy nagyon jól eltalált, az American Idol alatt vetített Coca-Cola-kampány főszereplőiként (egy „Igazi” zenekar tagjaiként) országos ismertségre is szert tettek. Aztán a Kievan Rus feloszlott, és a még mindig alig húszéves Maïa meglepő váltással belekezdett a You Kid Sister projektbe, amiben (a Rancid-alapító Tim Armstrong fiktív kishúgának bőrébe bújva) sajátos módon akusztikus Rancid-feldolgozásokat (!) adott elő.

Végül aztán úgy tűnik, 2010-környékén rátalált saját, igazi hangjára, és Barcelonába, majd később Párizsba költözve elegáns, rafinált és nagyon finom popdalokat kezdett írni, immár a saját neve alatt. Nem sok kellet hozzá, hogy a kontinens független popzenéjének egyik legfontosabb kiadója, a Crammed Discs felfigyeljen rá, és Maïa Vidal 2011 októberében megjelentette első nagylemezét, a God Is My Bike-ot. Az albumon nem kisebb egyéniség gitározik néhány dalban, mint a francia-amerikai avantgárd egyik legfontosabb muzsikusa, Marc Ribot.

Maïa az új műfajban is megtalálta az útját, produkciója a fantasztikus hangú énekesnő, Zaz előzenekara lett annak japán turnéján. A tekintélyes francia megmondólap, az Inrockuptibles pedig a legnagyobb tehetségek és a 2012-es év legnagyobb befutói között emlegette. Nem tudni, mit hoz a jövő, de annyi bizonyos, hogy a fiatal francia-amerikai énekesnő-dalszerző üde egyéniségével, remek sanzonpop-dalaival, nagyszerű hangjával nagy jövő előtt áll. Ezt bizonyítja be első magyarországi koncertjén is, február 21-én az A38 Hajón.

Maïa Vidal produkciójához nagyszerűen illik egy másik ifjú dalszerző-énekesnő, Jónás Vera szólókoncertje. Vera fiatal magyar zenészgeneráció egyik legtehetségesebb és legígéretesebb tagja. Többéves zenei múltját és karrierjét a London Centre for Contemporary Music Schoolban idén szerzett diplomájával erősítette meg. Évek óta Londonban és Budapesten él és alkot, mindkét városban sokat koncertezik zenekaraival. Vera énekes, dalszerző és gitáros. Saját szerzeményeit játssza, a koncertjein és a felvételein élő elektronikát használ (loop, delay), és saját magát kíséri gitáron. Amit játszik, modern és személyes könnyűzene – a besorolásnál leginkább azt mondhatnánk műfaji kategóriaképpen, hogy „Jónás Vera”, utalva ezzel egyediségére, a zenéhez való egyedi hozzáállására.

Tours de France

Maïa Vidal (USA/F)

Jónás Vera

2013. február 21., csütörtök 20h

A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő

Koncertterem

Belépő: 2000 Ft, elővételben: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón. A koncert és a Tours de France sorozat támogatója a Francia Intézet.