Lehet-e a sokadik Quimby koncert izgalmas? A sokadik, amin te is ott vagy? A nyilvánvaló válasz a hajtás után.
Nem, nem lehet. Illetve akár lehetne is, de az idei karácsonyi Pecsa koncert nem volt az.
Pedig nagyon is jól indult az este.
Átesve a beengedésen, kikerülve a ruhatárhoz kígyózó óriás sorokat – kabát a kézben, lehetetlenség, hogy negyed órát álljak sorba azért, hogy letegyem -, valami nagyon jó zenére lettem figyelmes. A teremben már zenélt az előzenekar, egyáltalán nem előzenekari szinten és színvonalon. Egész éjjel tudtam volna hallgatni Premecz Mátyást és az ő Hammond orgonáját, na meg persze a Kéknyúl Hammond Band minden egyes tagját. Fogom keresni koncertjeiket.
Aztán jött a Quimby és az első fél órában úgy tűnt, minden rendben lesz. A zene jól szólt, a legjobban, amit a Pecsában valaha hallottam, a lendület is meg volt, sőt, az első 30 percben volt két ‘új’ – mert azért az utolsó lemezt sem lehet már igazán újnak nevezni – szám is, ami működött. Átfutott az agyamon, hogy a végén még meg is kedvelem a lemez pár dalát. Míg mentek a számok a háttérben animáció pörgött, gondolom Tibcsi rajzai – van-e, aki nem tudja, hogy könyve jelent meg? -, nekem bejött mindegyik.
Aztán egyszer csak vége szakadt az egésznek. Már nem táncoltam, körülöttem a tömeg van pofázásba fogott, majd megkezdődött a vonulás. Az elöl lévők hátra, a hátul lévők előre, baloldaliak jobbra és fordítva. Az agyamra ment!
Arrébb mentem kicsit, remélve, hogy ott újra jobb lesz, visszajön a hangulat, de nem. A dumálók és a mászkálók persze oda is követtek. Az idegesség lassan dühbe csapott át. Haragudtam a közönségre, mert nem bírt nyugton maradni, de haragudtam a színpadon zenélőkre is, akik nem kötötték le őket. Játszottak maguknak, minimális közönség interakcióval. Nyomták profin, de lélek nélkül. Járok eleget koncertekre ahhoz, hogy tudjam, jó buli esetén minimális a vonulás és az sem jellemző, hogy a közönség tagjai ott, a színpad előtt állva beszélik meg a világ nagy dolgait.
A lényeg a lényeg, az első fél óra hangulata elveszett, az utolsó félórát meg már én nem bírtam a teremben.
Azt hiszem, hogy feladom a Quimbyt, legalábbis az ilyen koncertjeiket. Fesztiválon, ha beléjük futok jöhetnek, szeretni is szeretem őket továbbra is, de ezeket a koncerteket ezentúl kihagyom. Addig legalábbis, míg elő nem állnak valami izgalmas dologgal.
Képeink itt, lehet őket – is – szeretni!